PSK: a Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Megszületett az első magyar siker a 18. Puskás–Suzuki-kupán! Az U17-es korosztálynak kiírt rangos nemzetközi felcsúti torna harmadik napjának nyitó meccsén két örökös résztvevő csapott össze, és a két forduló után 4 ponttal a B-csoportot vezető Panathinaikosz azzal a tudattal várhatta a Budapest Honvéd elleni találkozót, hogy győzelem esetén szinte biztosan bejut a döntőbe. És uralta is az első félidőt a görög együttes, amely a 14. percben megszerezte a vezetést: középen kiugratták Makszimosz Ntampizaszt, aki két védő szorításában is beért a tizenhatoson belülre, majd 11 méterről jobbal higgadtan a kapu jobb oldalába gurított. Sok időt töltött az ellenfél térfelén a Honvéd és számtalan szögletet rúghatott, miközben helyzetei is akadtak, a 17. percben például Balaskó Milán szépen megforgatta a védőjét, majd ballal nyolc méterről a lécet találta telibe. A 24. percben pedig Schwarcz Máté találhatott volna be, de tíz méterről nem találta el jól a labdát. Az első félidő utolsó perce (a PSK-n kétszer 30 perces mérkőzéseket játszanak) hozott gyökeres változást a mérkőzésbe, amikor egy szépen kijátszott Honvéd-helyzet végén az abszolút gólhelyzetben lévő Varga Zalánt a kapu torkában lerántotta Panajótisz Kumukelisz, amiért nem csupán tizenegyeshez jutottak a kispestiek, de emberelőnybe is kerültek. A büntetőt pedig jobbal bevágta a jobb alsó sarokba Somogyi Tamás.
A szünet után az emberelőnyben játszó Honvéd egyértelműen átvette a mérkőzés irányítását, és a 33. percben előnybe is került, amikor jobbról, a tizenhatos vonala és az oldalvonal közötti területről, viszonylag éles szögből Csörgő Ádám ballal középre csavart egy szabadrúgást, amibe senki nem ért bele középen, és a labda a hosszú, jobb alsó sarokban kötött ki. A végére feljavult az emberhátrányban játszó athéni együttes, akadt egyenlítési lehetősége is, de meg tudta őrizni előnyét a Honvéd, így szombaton a Juventusszal a csoportgyőzelemért játszhat.
„Az összkép alapján megérdemelten győztünk – értékelt lapunknak Petrók Viktor, a Honvéd U17-es csapatának edzője. – Annak örülök, hogy kezdeményezők voltunk, és próbáltunk játszani. Ha ebben meccsről meccsre tudunk előre lépni, akkor a torna végén elégedett leszek. A meccs hajrájában egy kicsit elveszítettük a kontrollt, de addig az történt a pályán, amit szerettünk volna. Helyén kell kezelni ezt a sikert, lökést adhat a srácoknak is, megyünk tovább, szombaton a Juventus ellen játszunk, ahol fontos lesz persze az eredmény is, de az sem lesz mindegy, milyen játékot mutatunk.”
Az egyenlítő gólt szerző Somogyi Tamás így fogalmazott a Nemzeti Sportnak: „Nagyon jól játszott a csapat, örülök, hogy sikerült váltanunk a Slavia-meccs után, amely nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. A második félidőben már ott is jól játszottunk, örülök, hogy azt a játékot tudtuk tovább vinni most az egész mérkőzésre, mindenki beletett száz százalékot. A Juventus ellen is szeretnénk nyerni, tavaly ellenük veszítettük el a döntőt, ez most kiváló lehetőség lesz arra, hogy visszavágjunk!”
18. Puskás–Suzuki-kupa, Felcsút
B-csoport
Budapest Honvéd–Panathinaikosz (görög) 2–1 (1–1)
Budapest Honvéd: Balogh B. – Russnák, Ferencz, Schwarcz, Csörgő – Szőke (Szanka, 49.), Csákány – Kovács Á., Somogyi (Varga-Sós, 60.), Varga Z. (För, 59.) – Balaskó (Érsek, 49.)
G: Somogyi (30+1. – 11-esből), Csörgő (33.), ill. Ntampizasz (14.)
A csoport állása: 1. Panathinaikosz 4 pont (3 mérk.), 2. Budapest Honvéd 3 (4–4, 2), 3. Slavia Praha 3 (3–4, 2), 4. Juventus 1 (1)








