
Az európai szövetség (UEFA) csütörtökön jelentette be, hogy bár az együttes az elért eredményei alapján ott lehetne az Európa-liga selejtezőjének utolsó fordulójában, kizárja a klubot, amely így nem indulhat a második számú európai kupasorozatban.
Az UEFA közlése alapján a Karviná helyét a Viktoria Plzen veszi át.
A cseh szövetség június 16-án zárta ki a Karvinát az élvonalból, s az etikai bizottság egyúttal tízmillió cseh koronás (körülbelül 144.7 millió forintos) bírságot is kiszabott a klubra, amiért két évvel ezelőtt, egy bajnokin és a kiesés elkerüléséért rendezett rájátszásban kenőpénzt ajánlott fel két játékvezetőnek és két játékosnak.
A pénzt a lengyel határ mellett fekvő város polgármestere, Jan Wolf ajánlotta az érintetteknek, ezért 12 évre eltiltották a labdarúgástól, és hárommillió koronás pénzbüntetésre is ítélték.
A cseh szövetség márciusban jelentette be, hogy a liga első négy osztályából összesen 47 személy és csapat ellen indult eljárás a bundabotrányban való feltételezett érintettsége miatt. Ezt megelőzően több tucat embert vett őrizetbe a rendőrség az országszerte tartott razzia során.
Az etikai bizottság azt is közölte, hogy öt, alacsonyabb osztályban szereplő játékost 15 hónaptól 12 évig terjedő eltiltással sújtott, mert bebizonyosodott, hogy beleegyeztek az eredmények manipulálásába.

Vb 2026: visszavonul a válogatottól a csehek gólzsákja

Egyik meccsen sincs gól a félidőben




