Neymar újabb balhéja: pókerezett, miközben csapattársai játszottak

T. Z.T. Z.
2026.07.23. 11:22
null
Fotó: Getty Images
A brazil labdarúgó-válogatott támadója, Neymar a világbajnokság után már másodszor vett részt pókerversenyen, ezúttal azonban talán még rosszabbul időzített, mint néhány napja: most ugyanis épp akkor ült az asztalhoz, amikor csapattársai a pályán voltak.

Könnyed életvitele miatt újra a kritikák célkeresztjébe került Neymar – szúrta ki a barcelonai Mundo Deportivo. A brazil klasszis a közelmúltban visszatért klubcsapatához, a Santoshoz, de saját kérésére még nem lépett pályára, arra hivatkozva, hogy a világbajnokság után több időre van szüksége legjobb fizikai állapota visszanyeréséhez.

Ehhez képest a brazilok szempontjából kudarccal végződő torna után már másodszor vett részt pókerversenyen: az első szerepléséről is hírt adtunk, s néhány nappal később újra asztalhoz ült, miközben csapata, a Santos a Copa Sudamericana rájátszásában 4–1-re legyőzte Venezuelában az Universidad Centralt. A korábbi Barcelona-játékos ezúttal a Sao Paulóban rendezett brazil pókerbajnokság (BSOP Winter) versenyén szerepelt; a közösségi médiában gyorsan el is terjedtek a róla készült fotók és videók, amelyeken láthatóan élvezi a játékot, noha nem ért el pénzdíjjal járó helyezést.

Az eset után a brazil sajtó ismét megkérdőjelezte a játékos hozzáállását és profizmusát, őt azonban ez láthatóan cseppet sem zavarta. Olyannyira nem, hogy a közösségi médiában már-már pimasz stílusban reagált az őt ért támadásokra: „Az élet egy játék” - írta az Instagram-oldalán.

 

Legfrissebb hírek

Hatvan éve játszották futballtörténelmünk legszebb fejezetét – az előzmények

Népsport
2026.07.15. 12:30

Ronaldo tanácsa Neymarnak: Ne dönts elhamarkodottan!

Foci vb 2026
2026.07.14. 16:08

Neymar nem sokkal a kiesés után már a WSOP-n pókerezett – videó

Foci vb 2026
2026.07.12. 12:43

Neymar édesapja érzelmes üzenetben kéri fiát, hogy futballozzon tovább

Foci vb 2026
2026.07.07. 15:16

„Sem igazán európai, sem igazán brazil nem lett ez a válogatott” – exkluzív helyszíni interjú a brazil sportújságíróval, Vicente Dattolival

Foci vb 2026
2026.07.07. 12:18

Szégyen, minden értelemben – brazil sajtóreakciók a válogatott kiesésére

Foci vb 2026
2026.07.06. 10:33

Amerikai pite: mexikói pisztolypárbaj, Haaland-őrület és Neymar-búcsú – vb-kibeszélő, 25. nap

Foci vb 2026
2026.07.06. 07:16

„Vége van...” – Neymar bejelentette, hogy visszavonul a brazil válogatottól

Foci vb 2026
2026.07.06. 01:49