Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

A dél-amerikai ország rendőrségének a kolumbiai határ közelében szerdán végrehajtott akciója során egy egy nappal korábban befutott névtelen bejelentés után a pánamerikai főútvonalon felfigyeltek egy gyanús teherautóra, amelyet a határ menti Tulcan városa közelében állítottak meg. A jármű átvizsgálásakor kiderült, a rakteret dupla aljúra módosították, ahonnan 370 darab zöld, téglalap alakú csomag került elő, a legtöbbjére Erling Haaland arcképét ábrázoló matricát ragasztottak. A közel 470 kilogramm zsákmányról hamar kiderült: kokaint tartalmaz.
A rendőrségi közlemény szerint az autót vezető sofőrt a helyszínen elfogták, a közleményben Maria R. néven, kolumbiai állampolgárságú nőként hivatkoznak rá, s mint kiderült, nem tudott magyarázatot adni a haalandos matricákra. A dél-amerikai kábítószer-kereskedőknél bevett gyakorlatnak számít, hogy a szállítmányaikat ismert emberek, sportolók, hírességek képeivel ragasztják, ezzel azonosítva, hogy mely bűnszervezettől származik az áru.
A CNN szerint a lekapcsolt szállítmány becsült értéke a helyi piacon közel 850 000 dollár, az Egyesült Államokban több mint 11 millió dollár, Európában pedig majdnem 20 millió dollár – azaz közel 17.5 millió euró.




