Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Tarun Karumanchi fejesével a Columbus szerzett vezetést, Álvaro Angulo a szünet előtt egyenlített, és bár Luciano Herrera kiállítása nyomán a Crew emberelőnybe került a 73. percben, újabb gól nem született, és a 11-esekre maradt a döntés.
A mexikói csapat kapusa, Keylor Navas kezdésként berúgta a maga büntetőjét, majd saját feladatát végezve védett is egyet, de összességében a Crew játékosai teljesítettek jobban: négy kísérletükből csak egyet hibáztak el, a mexikóiak ötből hármat – így végül a két kapus közül a hazai, a szintén egy lövést hárító Nicholas Hagen örülhetett.
A kezdőcsapatba jelölt Gazdag Dániel a tizenegyeseknél már nem volt a pályán; a 67. percben lecserélték. Mint a napokban beszámoltunk róla, Gazdagot szívesen megszerezné a Vancouver Whitecaps – helyi sajtóhírek szerint nem kizárt, hogy ez volt az utolsó Crew-meccseinek egyike.
A Columbus már nem játszik több mérkőzést a sajátos lebonyolítású Ligák Kupája ligaszakaszában; három meccsen nyolc pontot gyűjtve vezeti az MLS-csoportot, de majd csak a szerdai mérkőzések után derül ki, hogy ez elég lesz-e az első négy hely valamelyikéhez, azaz a továbbjutáshoz.
CONCACAF LIGÁK KUPÁJA
Ligaszakasz
Columbus Crew–UNAM (mexikói) 1–1 – 11-esekkel 3–2








