MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

2026.08.04. 15:01
null
Fotó: Török Attila
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) kedden a honlapján közleményben jelezte, hogy az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról – így a magyarországi meccsekéről is – a kontinentális szövetség (UEFA) dönt.

Az MLSZ közölte, hogy a következő napokban Magyarországon sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzések kapcsán tájékoztatta az UEFA-t az augusztus 1-jén bevezetett energiatakarékossági intézkedésekről. Mint írja, az UEFA válaszában jelezte, hogy egyetért a döntéssel, de „a saját szabályzata szerint a találkozók előre kijelölt kezdési időpontját már csak akkor lehet módosítani, ha mindkét érintett csapat hozzájárul ehhez”.

A héten négy nemzetközi mérkőzést rendeznek: kedden (ma) a Hapoel Beer-Seva a Crvena zvezdát fogadja BL-selejtezőn Szombathelyen (19.30), szerdán a Groupama Arénában a Ferencváros a lengyel Górnik Zabrze együttesével játszik az Európa-liga kvalifikációjában (20.15), csütörtökön a Konferencialigában Debrecenben DVSC–FC Köbenhavn (19.00), Miskolcon Hapoel Tel-Aviv–Katowice (20.00) találkozókra kerül sor. Az ETO FC csütörtökön idegenben játszik a Konferencialigában és jövő csütörtökön fogadja a lett Rigát.

„A szombati Ferencváros–Real Madrid (19.00) mérkőzést az FTC szervezi, így a zöld-fehérek hatáskörébe tartozik a találkozó kezdési időpontjának kijelölése” – áll az MLSZ állásfoglalásában.

A magyar szövetség szombaton határozott arról, hogy az energiamegtakarítás érdekében – határozatlan ideig – valamennyi NB I-es, NB II-es és NB III-as bajnoki mérkőzés legkésőbbi kezdési időpontja 17.30 óra lesz, mert így elkerülhető, hogy villanyvilágítást kelljen használni.

 

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15