Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Közel telt ház, 7900 fogadta a bukaresti sztárcsapatot a Sepsi Duna Arénában, és a székely közönség meglepődve tapasztalta, hogy a 18 éves, mindössze hatodik élvonali meccsét játszó Batzula Hunor lett a csapatkapitány a doppingvétség miatt eltiltott Cosmin Matei helyett. A másik kellemes meglepetést pedig a hazaiak játéka jelentette, a bátran letámadó és a párharcokat megnyerő Sepsi ugyanis az első félidőben teljesen egyenrangú ellenfele volt az éllovasnak. Sőt, a nagyobb helyzeteket a szentgyörgyiek hagyták ki, Dimitri Oberlin és Moses Mawa is tiszta helyzetből lőtt csúnyán mellé, Funsho Bamgboye próbálkozását pedig lábbal védte Matei Popa. Két nagy védése David Lazarnak is akadt, a Sepsi veterán hálóőre Juri Cisotti átlövését és kiugrását is hatástalanította.
A szünet után kissé visszahúzódott a Sepsi és várta a kontralehetőségeket, de az igazán nagy helyzethez egy hatalmas védelmi hiba kellett: Popa és André Duarte összegabalyodása után Bamgboye 18 méterről az üres kapu mellé lőtt. A hajrára teljesen kifulladt az FCSB, de a Sepsi cserecsatára, Borisz Cmiljanics egy remek kiugratásnál túl hosszan tolta meg a labdát, a második helyzeténél pedig mellé fejelt.
ROMÁN SUPERLIGA
4. forduló
Sepsi OSK–FCSB 0–0
Sepsi OSK: Sigér Dávid sérülés miatt nem volt a keret tagja
Az állás: 1. FC Arges 9 pont, 2. FCSB 8, 3. Rapid 8, …10. Sepsi OSK 5, …16. Csíkszereda 0

Csíkszeredában sérelmezik a FCSB eljárását







