
Az angol Premier League, a német Bundesliga, az olasz Serie A és a spanyol La Liga pénteken kifejezte igényét arra, hogy az érdekelt felek kapjanak nagyobb szerepet a döntéshozatali folyamatokban, amelyek jelenleg a FIFA vezetésének szigorú ellenőrzése alá esnek. A négy topliga megítélése szerint a FIFA-nak erősebb fékekre és ellensúlyokra, egyértelműbb szervezeti határokra, valamint a szabályozó és kereskedelmi funkciók jelentősebb szétválasztására van szüksége.
Ez az első összehangolt lépés a négy élbajnokság részéről azóta, hogy Gianni Infantino, a FIFA elnöke július végén bejelentette: a jövőbeli világbajnokságokat – a férfi és női válogatott és klub-vb-t – egy húszmilliárd dollár alaptőkéjű cég bevonásával rendezné meg, amelyben a nemzetközi szövetség lenne a többségi (70-80 százalékos) tulajdonos, a 211 tagszövetség pedig részesedéshez jutna. A FIFA-elnök három nappal később visszavonta a tervet, ám Infantino azóta is a bírálatok kereszttüzében áll.
„Lehet a világbajnokság a sportágunk csúcsa, ám a futball alapjait hétről hétre zsúfolásig megtelt stadionokban és helyi közösségekben tartják fenn az elkötelezett játékosok, szurkolók, klubok és ligák szerte a világon – áll a topligák pénteki közös nyilatkozatában. – A futball régóta fennálló alapjait évek óta alapvető irányítási probléma fenyegeti, a FIFA elnöke pedig aktívan támogatta a kizsákmányoló eszméket, ahelyett, hogy védekezett volna ellenük.”
A közlemény szerint bár a FIFA elnöke elismerte a reform szükségességét, nem elég felszínes változtatásokat végrehajtani.
„A FIFA irányítási problémája messze túlmutat egyetlen személy szerepén” – hangsúlyozzák a kezdeményezők az állásfoglalásban, hozzáfűzve: a FIFA megújulása a sportág valamennyi résztvevőjének fontos, mivel ha „aláássák az alapjait”, a labdarúgás nem növekedhet globálisan.










