Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Jelentős feszültség alakult ki az NL B-ligájának 3-as csoportjában szereplő izraeli és ír válogatott között, miután Heimir Hallgrímsson, a szigetországiak szövetségi kapitánya kijelentette, csapata „a népirtás ellen játszik”, továbbá kifogásolta, hogy amíg az orosz együttest kizárták az ukrajnai invázió miatt a nemzetközi futballból, Izraelt nem érte hasonló szankció. Az izraeli szövetség visszautasította a kijelentést, és nyilvánosan bírálta az izlandi szakembert, de a kedélyek nem csillapodtak, sőt, az ír játékosok szombat délelőtt több órás egyeztetést tartottak, miután a kapus Gavin Bazunu jelezte, nem kíván pályára lépni az izraeli válogatott ellen Debrecenben. Álláspontja több csapattársát is elgondolkodtatta, és felvetődött a lehetőség, hogy az ír keret közösen bojkottálja a mérkőzést az izraeli hadműveletek és a gázai humanitárius helyzet miatt tiltakozandó.
Miközben a futballisták zárt ajtók mögött tanácskoztak, a mérkőzés előtti sajtótájékoztatót és az edzést is elhalasztották az írek. Végül a szövetség (FAI) vezetősége játékosszavazást kezdeményezett, amelynek eredményeként jelentős többség támogatta az összecsapás lejátszását. Több órával az eredetileg meghirdetett időpont után csak megtartották a sajtótájékoztatót, amelyen először David Courell, a FAI vezérigazgatója szólt az újságírókhoz.
„A többség a folytatás mellett voksolt. Ennek alapján a szövetség az ír labdarúgás nevében úgy döntött, lejátsszuk a mérkőzést” – foglalt állást az elöljáró, majd Heimir Hallgrímsson válaszolt a kérdésekre, amelyek egytől egyig a kialakult helyzetre vonatkoztak.
„Egyetlen játékos lépett ki a keretből, lesz meccs, készülünk, de a beszélgetések valószínűleg folytatódnak még. Bármit teszünk, nem születhet olyan döntés, amellyel mindenki egyetért” – fogalmazott a szakvezető, aki azt is elmondta, megbánta, amiért korábban népirtással vádolta meg Izraelt.
Biztonsági okokból a közel-keleti válogatott hazai mérkőzéseit továbbra sem Izraelben rendezik, ezért a vasárnapi találkozóra a debreceni Nagyerdei Stadionban kerül sor.








