Nyland óriási bakiját nem bírták el a norvégok, nyertek a portugálok Oslóban

Tíz év után találkozott egymással a norvég és a portugál válogatott, akkor barátságos meccsen utóbbi csapat 3–0-ra nyert. Az örökmérleg is a portugálok mellett szólt, akik 11 mérkőzésen nyolcszor nyertek, kétszer ikszelt, egyszer kaptak ki csupán – Oslóban (1–0), ahol ezúttal is összecsaptak a felek. Ezúttal remek mérkőzést játszott egymással a két csapat, a találkozó elején Joao Neves fejese volt pontatlan, majd egy percre rá Erling Haaland lövését védte lábbal Diogo Costa. Aztán a vendégek megszerezték a vezetést, Pedro Neto passzát követően Joao Félix 17 méterről a jobb alsóba belsőzött.
Több helyzetet alakítottak ki a norvégok az első félidőben, melyek rendre Haalandra jöttek ki, aki (ekkor még) nem tudott betalálni. Előbb Diogo Costa paskolta oda elé a labdát, de Rúben Dias óriásit mentve blokkolta a lövését, majd a kapus védte bravúrral a fejesét.
Nagy elánnal jött ki a második játékrészre a hazai együttes, és ez eredményre is vezetett. Patrick Berg fejelte középre a labdát az 51. percben, Erling Haaland pedig közelről nem hibázott. Hiába a sok erőfeszítés, három perc múlva újra hátrányban voltak a norvégok, Örjan Nyland hatalmas hibája után. Az RB Leipzig 36 éves kapusa nemes egyszerűséggel odapasszolta a labdát Goncalo Ramosnak, aki köszönte szépen, és 22 méterről a kapuba emelt. Alaposan megzavarodott a kapuvédő, mert pár percre rá ismét bakizott. Ezúttal borzasztó ütemben jött ki a kapujából, Goncalo Ramos eltolta mellette a labdát, éles szögből az üres kapuba lőtt, csakhogy néhány centiméteres lesről indult, így ezt megúszta a skandináv csapat – egy perccel előtte a léc mentette meg a vendéglátót, akkor Fredrik Aursnes lábáról perdült fel a labda, aki így majdnem öngólt vétett.
Ez az időszak megtörte a norvégok lendületét, akik a hajrában tudták ismét beszorítani a vendégcsapatot (melyben Cristiano Ronaldo a kispadon maradt), de másodszor már nem sikerült egyenlíteniük – Portugália így százszázalékos maradt. 1–2
Az első félidőben a dánok csak lesgólig és kapufáig jutottak, és ekkor még a walesiek is tudtak veszélyeztetni. A második játékrész már egyértelműen a hazaiaké volt, akik a szünet után öngóllal hamar előnybe kerültek. Mikkel Damsgaard szabadrúgásából Rasmus Höjlund mellett Ben Davies karjáról a saját kapujába pattant a labda. Majd ismét Damsgaard jobb oldali szabadrúgása következett, a vendégek nem tudtak felszabadítani, Gustav Isaksen 10 méterről lőtt, Josh Sheehan is beleért, a labda pedig a lécről bevágódott. Még egy meg nem adott góljuk volt a dánoknak, akik így zsinórban negyedszer verték meg Walest. 2–0
NEMZETEK LIGÁJA
2. FORDULÓ
A-LIGA, 4. CSOPORT
Norvégia–Portugália 1–2 (Haaland 51., ill. Joao Félix 17., G. Ramos 54.)
Dánia–Wales 2–0 (B. Davies 53. – öngól, Isaksen 66.)









