Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

M. B.M. B.
2026.09.27. 20:58
Laia López két tizenegyest is kivédett, U20-as világbajnokok a spanyolok (Fotó: Getty Images)
Spanyolország nyerte meg a lengyelországi U20-as női labdarúgó-világbajnokságot, miután a döntőben tizenegyesekkel felülmúlta a címvédő, háromszoros aranyérmes Észak-Koreát.

A címvédő észak-koreai csapat számára történelmi lehetőség volt a lengyelországi torna, hiszen egy negyedik győzelemmel a korosztály csúcstartója lehetett volna, megelőzve a németeket és az amerikaiakat. 

A finálé támadófutballt és sok próbálkozást hozott, a spanyolok 22, míg az ázsiaiak 11 alkalommal vették célba a kaput, de ezen a meccsen mindkét kapus, a spanyol Laia López és az észak-koreai Pak Ju Dzsong is remekül védett, így – miután 90, illetve 120 perc alatt sem született döntés – a tizenegyesek döntöttek. A spanyolok közül senki nem hibázott, ellenben észak-koreai oldalon ketten is: a második és a negyedik körben is védeni tudott López, így Spanyolország 2022 után másodszor szerezte meg a trófeát.

Érdekesség, hogy Észak-Korea kapott gól nélkül hozta le a tornát, de ez is kevés volt az üdvösséghez. 

U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, NŐK
DÖNTŐ
Spanyolország–Észak-Korea 0–0 – tizenegyesekkel 4–3

Legfrissebb hírek

A válogatott edzésén törte lábát a háromszoros aranylabdás

Minden más foci
2025.12.01. 13:02

Potya gól döntött a ráadásban, összejött az álomdöntő a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.23. 23:38

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.11. 23:03

Videó: így reagált az észak-koreai kommentátor hazája győztes góljára az U20-as női vb-döntőn

Minden más foci
2024.09.24. 11:12

A német női labdarúgó-válogatott nyerte a bronzérmet az olimpián

Párizs 2024
2024.08.09. 17:17

Női NL: a franciákat magabiztosan legyőző Spanyolország a sorozat első győztese

Minden más foci
2024.02.28. 22:19

Női vb: a spanyolok megszelídítették az angol oroszlánokat – világbajnokok!

Minden más foci
2023.08.20. 14:51

Női foci: edzőváltást követelnek a spanyol válogatott játékosai

Minden más foci
2022.09.23. 09:25