Budapesten állt asztalhoz a gombfocivilág krémje
A régóta dédelgetett terv szerint Scherer Péter, a Lepattanó című 2024-es mozifilmben főszerepet játszó színész végezte volna el a 10. asztalilabdarúgó-világbajnokság szimbolikus kezdőrúgását, a Jászai Mari-díjas művész májusi halála azonban fájdalmasan közbeszólt. Aláírt gombfocijátékos formában mégis jelen volt a nagy hiányzó a Ludovika Aréna tematikus kiállításán, amely a csütörtöktől vasárnapig tartó nemzetközi eseményt gazdagítja, a magyar gombfocikultúra számos más érdekes megmutatkozása mellett.
Ami pedig a fő attrakciót illeti: a csarnokban asztalok tucatjain zajlik párhuzamosan a verseny három szakágban (szektorlabda, tizenkétérintéses asztali-labdarúgás, illetve a „söröskupak”-verziónak is becézett chapas), 93 játékos mérkőzik meg 13 ország képviseletében, Brazíliától Spanyolországon át Grúziáig. A Magyarországon legnépszerűbb szektorlabdát becslések szerint 200–250 ember űzi, az úgynevezett retrógombfoci versenyváltozata 100–150 fős kört mozgat, az otthon, apukákkal, nagypapákkal gombozók száma azonban a főszervező Mártonfi István szerint több tízezerre tehető.
„A gombfocit a magyarok találták ki az 1910-es, 1920-as években – rögzítette a Nemzetközi Asztalilabdarúgó-konföderáció elnöke. – Az 1950-es években, Puskás Ferenc és az Aranycsapat időszakában kezdte felváltani a gombokat a trafikban kapható, előre gyártott, műanyagból készült, fényképes változat. Sokan kezdtek el ekkor játszani, később, az 1960-as évek elején egy pécsi gombmester kiadott egy szabálykönyvet, ebből indult el a versenyszerűen űzött játék. Bajnokságokat már az 1960-as évektől rendeznek, de sportként csak 1989 óta működik a szektorlabda Magyarországon. A nemzetközi szövetség 1993-ban alakult, 2023-tól része a konföderációnak mindhárom szakág.”
A világbajnokság egyik legnagyobb esélyese szektorlabda szakágban Lukács Viktor, az egyéniben kétszeres vb-győztes, egyszeres Európa-bajnok versenyző, aki elmondása szerint hetente hat–nyolc órát tölt a játékkal. Bankban dolgozik jelzáloghitel-döntéshozóként, „…de amint véget ér a munka, irány a gombfociasztal!”. Nem titkolja, a hazai környezet különleges ösztönzésül szolgál neki: „Főként mentálisan kell felkészülnöm a feladatra, eddig volt idő formába hoznom magam, most már az összpontosítás a kulcskérdés. Arra figyelek, hogy amikor elkezdődik az első mérkőzés, ki tudjam zárni, hogy mi történik körülöttem, mi volt tegnap, mi lesz holnap.”
Budapesten gyűlt össze a gombfocivilág krémje (Fotók: Török Attila)
| Magyarországról terjedt el az ötlet |
Miután bemutatta a Ludovika Arénában a szigetszentmiklósi Hungarikum Gombfoci Ház kitelepült minitárlatát a gyűjtemény két vezetője, Becz András és Veress Gábor, „A játékok játéka: a gombfoci” című könyv szerzőjével, Gráfik Imre néprajzkutatóval beszélgettünk arról, hogy vajon a magyarországi vagy a brazíliai eredetlegenda tekinthető-e hitelesnek. „A vitát nagyon nehéz eldönteni – mondta a téma szakértője. – A játék ötlete Angliában született, ahogyan maga az igazi labdarúgás is. Az edzők kis táblácskákon mutattak taktikai tanácsokat kis korongok mozgatásával, az angol trénerek révén kerültek át az eszközök Európába. Magyarországon nem korongokkal, hanem gombokkal jelenítették meg a felállást. Innen pedig csak egy lépés volt, hogy a magyar gyerekek elkezdjék inggombokkal, kabátgombokkal utánozni a játékot. A felnőttek is játszották idővel, a magyar diaszpóra vitte el szerte a világba. Ahol az igazi labdarúgás különösen népszerű volt – így például Spanyolországban vagy Brazíliában –, könnyen terjedt a játék helyi változata. Mindazonáltal az alapötlet Európából, a Kárpát-medencéből hódította meg a világot, ezért is nevezzük mi az eredeti módozatot a csontgombok után egyszerűen gombfocinak.” |
Budapest a tizenötödik a sportvárosok rangsorában
