MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

2026.11.08. 10:40
Lionel Messi (középen) a Charlotte kapuját nem tudta bevenni, de így is a góllövőlista élén végzett (Fotó: Getty Images)
Lionel Messi történelmet írt azzal, hogy egymás után másodszor is élen zárt az észak-amerikai profi labdaróúgóliga (MLS) góllövőlistáján.
Minden más foci
3 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Ligatörténelmet írt a Nashville. Háromgólos előnyt adott le az Inter Miami. A Portland, a Seattle és a Real Salt Lake csapott le az utolsó három rájátszást érő helyre.

Az argentinok 39 éves, világbajnok támadója ugyan együttese, a címvédő Inter Miami utolsó találkozóján nem talált be a a Charlotte FC kapujába, 26 góljával így is megnyerte a mesterlövészek rangsorát. Messinek emellett volt még 17 gólpassza is, így 43 találatban vállalt szerepet, amivel szintén ligaelső lett.

A támadó mindössze a hatodik játékos a liga történetében, aki legalább kétszer gólkirály tudott lenni az MLS-ben, de az első, akinek ez egymás utáni szezonokban sikerült. Az Inter Miami azonban így is csak második helyen zárt a keleti főcsoportban a Nashville FC mögött, s a rájátszás első körében majd a Columbus Crew együttesével találkozik.

 

Legfrissebb hírek

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
3 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
11 órája

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
2026.11.02. 07:14

Megdőlt az MLS-gólrekord – Sallói, Gazdag és Pintér is kivette ebből a részét

Minden más foci
2026.10.29. 15:24

A gólgyártástól az üzletbirodalomig – a kétmilliárd dolláros CR7-modell

Minden más foci
2026.10.29. 11:48

MLS: Gazdag Dániel győztes gólt szerzett a New York Red Bulls ellen – videó

Légiósok
2026.10.29. 06:52

Cristiano Ronaldót választották meg minden idők legjobb aranylabdásának

Minden más foci
2026.10.28. 21:02

Újraosztott Aranylabda, 6. rész: Neymar – a trónörökös, aki lemaradt a koronáról

Képes Sport
2026.10.25. 14:39