Férfi kézilabdázóink számára az eddigi legjobb Eb-szereplés a tét; férfi pólósaink címvédésre készülnek a világbajnokságon

2024.01.25. 22:53
null

 

Otto Rehhagel minap úgy nyilatkozott lapunknak, a nyári Eb-n a magyarok lehetnek a görögök; Dárdai Márton a magyar válogatottat választotta; a spanyol élvonalban Yaakobishvili Antal bemutatkozott a Girona együttesében. A jövő héten rajtol az NB I tavaszi szezonja – vajon a mezőnytől leszakadó Mezőkövesd, Zalaegerszeg, Kisvárda trióból kerül-e ki a két búcsúzó? Csank János korábbi szövetségi kapitány, Pásztor József, a Békéscsaba szakmai igazgatója, valamint Hajdú B. István, az M4 Sport kommentátora mondta el véleményét a témákról az NS-kerekasztal-beszélgetésen.

Hazaérkezett a Fehérvár FC a második horvátországi edzőtáborából. A három felkészülési meccsen három vereséget szenvedett: kikapott 5–2-re a Hajduk Splittől, 2–0-ra az NK Osijektől, valamint 2–1-re a szerb másodosztályú Teksztilac Odzsacitól. Schön Szabolcs, az együttes 23 éves, nyolcszoros válogatott szélsője elmondta, persze fontos a győzelem a felkészülés idején is, de nem a leglényegesebb.     Meghatározó játékosok hagyták el a csapatot januárban, talán a legnagyobb veszteséget az NB I góllövőlistáját vezető Kenan Kodro távozása jelenti. 

Szombaton még Hoffenheim-játékosként volt ott a Freiburg elleni mérkőzésen, vasárnap viszont bejelentették, hogy Sallai Roland csapattársaként folytatja pályafutását Szalai Attila. A 26 éves védő a születésnapja alkalmából még motivációs beszédet is tartott a meccs előtt az öltözőben. „Örültem jó barátom, Sallai Roland góljának, de annak nem, hogy veszített a Hoffenheim. Nehéz nap vol” – ismerte el Szalai, s hozzátette: „Nincs könnyű időszak mögöttem, nem játszottam eleget, de készen állok rá, hogy a Freiburgban megmutassam, ki is Szalai Attila valójában.”

 

Legfrissebb hírek

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Vida Máté: Nagy Ádámra szükség van!; A tehetsége volt az egyetlen ellenfele: 50 éves lesz a Fenomén

E-újság
2026.09.13. 23:57

Szoboszlai a BL-ben: gól és győzelem; női kosarasok: Ide nekünk az oroszlánt is!

E-újság
2026.09.10. 00:07

Magyarok a BL-ben; kosárcsoda a berlini világbajnokságon

E-újság
2026.09.09. 00:05

Kezdődik a BL új idénye; 13 év után játszhat ismét négyes döntőt a Kaposvári VK

E-újság
2026.09.07. 23:48

Újpest, új érzés; Makélélé: A mi Realunkhoz senki sem fog felérni

E-újság
2026.09.06. 23:26

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
2026.09.05. 23:59

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
2026.09.04. 23:54