Ádám Martinék célja megnyerni az ázsiai BL-t; Németh Nándor nagyon várta, hogy odaérjen a dobogóra

Vágólapra másolva!
2024.02.16. 23:20
null

 

Németh Nándor első magyarként szerzett vb-érmet 100 méter gyorson. A BVSC-Zugló úszója lapunknak azt mondta, „hatalmas élmény ez a bronz, ez egyértelmű, ahogyan az volt a 2017-es budapesti vb váltóbronza, és az, hogy annak a csapatnak egészen fiatalon voltam tagja. Vagyis az az érem is különleges, de ez a dohai is, hiszen ez az első egyéni érmem, és már kergetem egy ideje, többször csak tizedek vagy éppen századok választottak el tőle, szóval már nagyon vártam, hogy odaérjek a dobogóra. A száz gyors az éremszerzés szempontjából talán valóban a legnehezebb szám, ennek tükrében még inkább örülök ennek a bronznak.”

Kisebb sérüléséből felépülve pályára lépett az ázsiai Bajnokok Ligájában Ádám Martin – az Ulszan Hyundai magyar válogatott csatára háromgólos győzelmet hozó mérkőzésen tért vissza. A BL-sorozatban hat meccsen öt gólnál jár, és a Ventforet Kofu elleni nyolcaddöntő első meccsén a 76. percben cserélte be az edzője. Lapunknak azt mondta, nehezebb találkozóra számítottak, hiszen a japán klubfutball igencsak erős, igaz, a Kofu másodosztályú együttes. „Az Ulszan tizenkét éve, és legutóbb négy esztendeje is megnyerte a sorozatot, így az a célunk, hogy a csapat történelme során harmadszor is Ázsia bajnoka legyen.”

A Bajnokok Ligája-győztes és korábbi magyar női szövetségi kapitány, Danyi Gábor hatvanéves. A Képes Sport mellékletünkben olvasható ünnepi interjúban a kézilabdaedző beszélt a korábbiakhoz képest jóval csendesebb elmúlt két és fél évéről, a humor erejéről és hátrányairól, továbbá a mai fiatalok hozzáállásáról. De szóba került Dosztojevszkij, Csuka Mónika, a biliárd és a szürkületi őrült futkározás is. Danyi arról is mesélt, hogy „két unokám van, ez talán a legnagyobb dolog, ami történhetett az életemben, óriási boldogság, mindenkinek kívánom az örömöt, hogy az unoka töltse ki a mindennapjait”.

 

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
18 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
2025.09.12. 23:40

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05
Ezek is érdekelhetik