Ez a derbi nem lesz 6–0; Érdi Mária: Úgy voltam vele, mindent vagy semmit

L. P. I.L. P. I.
2024.02.24. 23:30
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

 

A 296. derbi következik Újpesten. A címvédő Ferencvárost telt ház várja a Szusza Ferenc Stadionban – kétoldalas címlapsztorinkban Mészöly Géza hallani sem akar arról, hogy ne nyerhetnének a lilák, Varga Barnabás viszont élete első derbigóljára készül…

…és még OTP Bank Liga további négy oldalon, a diósgyőri gálával, a menetelő ZTE-vel és a Puskás Akadémiát hosszú idő után megverő Debrecennel.

Érdi Mária nagy nyomás alatt is nyugodt maradt. A tavalyi világbajnoki cím (amiért már itthon vehette át a Vitorlásbálon az Év női sportolója-díjat, ha már januárban a vb miatt nem tudott ott lenni az Operaházban) után ezúttal Európát oktatta az ILCA 6 hajóosztály éremfutamán, és Tóth Anitának a verseny pszichés hátteréről éppúgy beszélt, mint arról, hogy mire készül az olimpián.

Férfi kosarasaink bravúrra készülnek az olaszok ellen. Az Izland ellen Eb-selejtezős nyitó vereséget követően Golomán György Fazekas Zoltánnak azt fejtette ki, hogy ha sikerülne nyerni vasárnap este Szombathelyen, az már elfogadható rajt lenne…

 

Legfrissebb hírek

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
8 perce

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
23 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
Tegnap, 0:35

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20