Végéhez ért a Ferencváros európai kupamenetelése; Sallai Roland duplával segítette a Freiburgot

S. T. J.S. T. J.
2024.02.22. 23:15
null
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

 

Karrierje 150. NB I-es mérkőzése előtt áll Cseke Benjámin, aminek örül, ám gondolatai csakis akörül forognak, hogy a Mezőkövesd Zsóry a Hidegkuti Nándor Stadionban végre megszerezze az első tavaszi győzelmét. A 29 esztendős középpályás éppen a hétvégi ellenfél, az MTK Budapest színeiben mutatkozott be az élvonalban; 2014. szeptember 12-én, a Lombard Pápa otthonában 1–0-ra megnyert meccsen Garami József Vass Patrik cseréjeként küldte pályára a 65. percben. „Nyilván örül az ember, amikor ilyen jubileumhoz érkezik, ám most csakis az foglalkoztat, hogy megnyerjük a számunkra létfontosságú pénteki bajnokit”    – mondta lapunknak.

Férfi asztalitenisz-válogatottunk nem jutott be a 16 közé a puszani csapat-világbajnokságon, miután az egyenes kieséses szakasz első körében 3:1-re kikapott Dániától. Az együttes ezzel befejezte szereplését, a tapasztalatokról Lindner Ádámot kérdeztük. A szövetségi kapitány szerint „összességében elégedettek lehetünk, mert bár nem jutottunk el a nyolcaddöntőig, a csoportkörből továbbléptünk, s az sem volt egyszerű, nagyon éles ki-ki meccset játszottunk a belgákkal, amit végül 3:2-re sikerült megnyerünk. A két top 30-as asztaliteniszezővel felálló dánok összességében jobbak nálunk, a játékosaim ennek ellenére kitettek magukért, büszke vagyok rájuk.”

„Uszodai gyerek. Ezzel tulajdonképpen mindent elmondtam a ma 70 esztendős Gerendás Györgyről. Már két és fél évesen a margitszigeti ötvenes medencéjének lábáztatójában pancsolt, amíg édesapja, a Fradi legendás úszóedzője, Laci bácsi a nagyoknak (Egerváry Márta, Csikány József például) edzést tartott. Nem volt jó gyerek, állítólag volt olyan, hogy a papa gumikötéllel »rögzítette«, hogy ne csavarogjon el, a büfé Rákóczi túrósáért könyörögve pedig azzal fenyegetett, hogy leugrik a műugrótoronyból – igaz, nem igaz, de hihető.” A magyar vízilabdázás születésnapos legendáját publicisztikában köszönti Malonyai Péter.

 

Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
16 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45