Kéziseinknek nyerniük kell a párizsi kvótáért; Szoboszlai: Nincs mese, gólt kell szereznünk!

S. T. J.S. T. J.
2024.03.16. 23:30
null

 

A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

„A meccset megelőzően azt hangsúlyozta a szakmai stáb, nehogy hátrányba kerüljünk, mert a Mezőkövesd ezután beáll szorosan védekezni, nehéz feltörni a védelmét – mondta lapunknak Csoboth Kevin, az újpestiek támadója a Mezőkövesd elleni bajnoki után. – Erre éppen ez történt, s csak nagyon nehezen fordítottunk. Ezután fejjel voltam eredményes, és bevallom, elérzékenyültem, sőt elsírtam magam. Az utóbbi időben a valóban gyenge teljesítményem után kaptam hideget-meleget, és most kijött rajtam a feszültség. Tudom, hogy a szurkolók sokkal többet várnak tőlem. Hosszú gólcsendet törtem meg, legutóbb tavaly októberben voltam eredményes bajnokin, a Kecskemét ellen. Rendkívül fontos győzelem csúszott ki a kezünkből, de nincs mit tenni, megyünk tovább.”    

Minden fronton harcban áll a Liverpool, amely négy trófeával is zárhatja az idényt. A Ligakupát már megnyerte, a bajnokságban csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a szintén 64 pontos Arsenal, az Európa-ligában negyeddöntős és a sorozat egyik legnagyobb esélyese, az FA-kupában pedig az elődöntőbe jutásért játszik a Manchester United otthonában. Legutóbb decemberben csapott össze egymással a két rivális, akkor 0–0 lett a vége úgy, hogy a Liverpoolnak 34 lövése volt, gól azonban egyikből sem született. Szoboszlai Dominik akkor kezdőként 61 percet töltött a pályán, és bízik benne, hogy ezúttal jobban sáfárkodnak majd a helyzetekkel, és bejutnak a legjobb négy közé.

Különleges nap volt a szombati a hazai rögbisport számára, sőt tulajdonképpen az egész hét speciális hangulatban telt. Budapestre látogatott a legendás Cambridge Egyetem csapata, amely a sportág legtradicionálisabb együttese kéz a kézben oxfordi társával. A hét közepén a TF adott otthon annak a konferenciának, amelyen a cambridge-iek csapatkapitánya is részt vett, és amelyen magyar hallgatók ismerkedhettek a sportággal, illetve azzal, hogyan lehet összeegyeztetni a profi sportot és a felsőoktatási tanulmányokat. Szombaton tesztmérkőzéssel folytatódott a program, a rögbi őshazájából érkező egyetemistákat angolos időjárás és egy szívós magyar együttes fogadta a Budapest Rugby Centerben.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
15 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45