Totti-kultusz Rómában; a magyar tekvandóválogatott olimpiai kvalifikációs versenyen indul

S. T. J.S. T. J.
2024.03.08. 23:13
null

A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

A Totti-kultusz az 1976-ban született, 58-szoros olasz válogatott, világbajnok támadó, AS Roma-csapatkapitány visszavonulása után hét évvel is elevenen él Olaszország fővárosában. Átigazolása meghatározta a sárga-vörös klub történetét és az olasz labdarúgás következő évtizedeinek alakulását. Rómában járva felkerestük azt az embert, aki közvetlen tanúja és résztvevője volt a sorsfordító klubváltásnak.

A tekvandóválogatott a hétvégén Bulgáriában olimpiai kvalifikációs versenyen indul. Három honfitársunknak szurkolhatunk, hogy döntőbe jusson, a finálé már párizsi repülőjegyet ér. A helyszínről Galambos Bence szövetségi kapitány adott helyzetjelentést, aki elmondta, „a helyszín minősége elmarad az elvárttól. A bemelegítőhelyiségből egy fűtetlen, huzatos folyosón keresztül kell bemenni a csarnokba, ami nem ideális, de reméljük, ez nem hátráltatja a versenyzőket.”

Mocsai Lajos 28 évesen megszerezte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, 32 esztendősen pedig világbajnoki döntő részese lehetett. Igaz, egyik alkalommal sem lépett pályára, de ez annyiban érthető, hogy előbb a Vasas női csapatának edzőjeként, utóbb férfiválogatottunk szövetségi kapitányaként emelkedett olyan magasságba, aminél már alig van feljebb. A március 10-én 70 éves mesteredzőt Képes Sport mellékletünkben köszöntjük.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

 

Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
16 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45