Felavatták az Alba Arénát; Exkluzív interjú Jimmy Hartwiggal

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.04.19. 23:38
null

A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

Mindenkinek van egy álma… A jégkorongért rajongó székesfehérvári közösségnek több évtizede például egy modern hokicsarnok – volt. Április 19-én ugyanis a Magyarország–Norvégia felkészülési mérkőzéssel felavatták az Alba Arénát, tehát immár nem álomról, hanem valóságról beszélünk. Külön öröm, hogy a sporttörténeti pillanatot a szapporói feljutás évfordulójára (szám szerint a 16.-ra) időzítették. A helyi közönség a Raktár utcai Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokot is imádta, imádja, de talán senki sem vitatkozik azzal, hogy időszerű volt szintet lépni. Az első skicceket már 2013-ban papírra vetették, ám az építkezés csak 2021 novemberében kezdődött el.

„Álszerénység lenne tiltakozni, egyértelmű, hogy kézzelfogható közelségben az újabb bajnoki cím, elértük, hogy rajtunk múlik minden” – ezt mondta lapunknak Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa annak apropóján, hogy a Fradi a Kisvárda elleni szombati sikerrel újra bajnok lehet. A válogatott futballista felidézte az idény nehéz pillanatait is: „Három vezetőedzőnk volt egyetlen idény alatt, ez azért nem megszokott. Hullámvölgy? Az Újpest hazai legyőzése, a három nulla után öt fordulón át nem nyertünk. Kikaptunk Kecskeméten és Pakson, valamint itthon a Fehérvártól, ikszeltünk Felcsúton és hazai pályán a Mezőkövesddel szemben, ez két pont volt öt mérkőzésen, ami nagyon gyatra termés, de kijöttünk a gödörből.”

Exkluzív interjú Jimmy Hartwiggal, a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság egyik nagykövetével. A kétszeres német válogatott első edzőjéről, Lóránt Gyuláról azt mondta, „kiváló, ugyanakkor kemény, szigorú trénere volt az Offenbachnak. Szabadidejében gyakran láttam hosszú szivarját pöfékelni és vörösbort inni. Mesélte nekem, hogy az 1954-es svájci világbajnokság idején úgy tartotta, ő a világ legjobb belső védője, majd miután Sebes Gusztáv a hátsó sor szélére irányította, azt gondolta, egy csettintésre ő lett azon a poszton is a legkiemelkedőbb labdarúgó. Egyszerűen ilyen volt a mentalitása, és ez szimpatikussá tette.”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
9 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
9 órája

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58
Ezek is érdekelhetik