Fegyverneky Zsófia visszavonul; hosszú idő után döntőzhet a BVSC és a Vasas vízilabdacsapata

S. T. J.S. T. J.
2024.05.11. 23:19

A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

 

Nemcsak a kosárlabda, hanem az egész magyar sport egyik ikonikus alakja döntött úgy, hogy felhagy az aktív sportolással. Fegyverneky Zsófia szerdán játszotta utolsó mérkőzését Szekszárdon, a bronzcsatában. A pályafutását felidéző interjúban többek között arról is beszélt, hogy „én a szüleimnek köszönhetően olyan fizikummal, genetikával vagyok megáldva, amely alkalmassá tett, hogy ilyen hosszú pályafutásom legyen. Természetesen rengeteget dolgoztam is érte, és vigyáztam rá. Ezenkívül mindig erős volt a belső motivációm, csakis a legmagasabb szinten akartam játszani, ezért sok mindent fel is áldoztam. Folyamatosan az Euroliga-szereplés lebegett a szemem előtt, mert az a színtér a mi szakmánk csúcsa.”

A Vasas 12, a BVSC 23 évnyi várakozás után juthat be újra a férfi vízilabda-bajnokság döntőjébe – vasárnap eldől az elődöntős párharcuk. „Az első mérkőzésén azt éreztem a csapaton, hogy mindenki tűzbe tudna menni a másikért, a Szőnyi úton viszont a BVSC volt élesebb – hangsúlyozta Sélley-Rauscher Domonkos, a Vasas szélsője.  – Hiányzott egy-két kimagasló egyéni teljesítmény, kettős emberelőnyt is kihagytunk, ami nem fér bele, ilyen játékkal nem tudunk győzni a rájátszásban.” A BVSC pólósa, Gyárfás Tamás azt mondta: „Nem számít a fáradtság, amikor klubtörténelmet írhatunk. Minden problémánkat félretesszük, mert olyan lehetőség előtt állunk, ami nem mindenkinek adatik meg.”

A Gyurcsó Ádámot is foglalkoztató AEK Larnaca idegenben vívta az APOEL elleni, az aranyéremről döntő meccset a ciprusi bajnokságban. A magyar légiós optimistán várta a találkozót, azt mondta, úgy érzi, meglesz a bajnoki cím. Ebben sajnos nem lett igaza, mert bár jóval többet birtokolták a labdát a vendégek, de ez önmagában nem sokat ért, nagy csatában 1–1 lett a találkozó vége. Így egyaránt 73 ponttal zárt a két csapat, és pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt, ebben pedig az APOEL volt a jobb. Legutóbb öt évvel ezelőtt fordult elő, hogy magyar futballista ciprusi bajnok lett: 2019-ben Lang Ádám és Balogh Norbert is aranyérmet ünnepelhetett az Omoniával. 

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA!

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: kikapott az U18-as válogatott a horvátoktól a vb-n

Utánpótlássport
19 órája

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Vízilabda: sima sikerrel kezdett az U18-as fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 21:33

Megszavazta a képviselő testület, Benedek Tiborról a Margit-szigeten neveznek el sétányt

Vízilabda
2026.06.27. 02:29

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Az FTC hozta a vártakat, de a BVSC meglepetést szerzett

Vízilabda
2026.06.26. 12:05

Vízilabda: kezdődik az U18-as fiúk vb-je Portugáliában

Utánpótlássport
2026.06.26. 09:02

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11
Ezek is érdekelhetik