Férfi hokisaink újra a világelitben!; A címvédőt kiejtve a Győr bejutott a női kézilabda BL négyes döntőjébe

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.05.05. 00:34
null

A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

A bolzanói divízió 1/A-jégkorong-világbajnokság utolsó mérkőzése elképesztő izgalmakat hozott, a győzelmi kényszerben lévő magyar válogatott kétszer is vezetést szerzett, s mivel a szlovénoknak a másodikra már nem volt válaszuk, a mieink csoportelsőként jutottak fel a legjobbak közé – folytatás jövőre már az elitben Dániában és Svédországban. A helyszínről Pozsonyi Szilárd tudósított

A labdarúgó NB I szombati játéknapján az újpestiek a DVTK elleni mérkőzés első tíz percében kétgólos előnyt szereztek, amit a folytatásban még növelni is tudtak, s végül 7–0-ra nyertek – a Diósgyőr elleni kiütéses győzelemmel eldőlt, hogy az Újpest NB I-es marad, a Mezőkövesd után pedig a Kisvárda is elbúcsúzik az élvonaltól

A Győr női kézilabdacsapata az idegenben megszerzett hétgólos előnyt ugyan nem tudta teljes egészében megőrizni a norvég Vipersszel szemben, a nehéz pillanatokat átvészelő győriek így is kvalifikáltak a sorozat budapesti végjátékába, amire vasárnap az Esbjergben pályára lépő Ferencvárosnak is megvan az esélye. Papp Bálint beszámolója

A Girona 4–2-re nyert a Barcelona elleni katalán derbin, és ezzel biztossá vált, hogy a következő idényben ott lesz a BL-főtáblán, a Real Madrid pedig három fordulóval a bajnokság vége előtt megnyerte az aranyérmet. Smahulya Ádám írása

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA!

 

Legfrissebb hírek

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
3 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
15 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
16 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2026.02.03. 23:44

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35
Ezek is érdekelhetik