Joselu a duplájával döntőbe lőtte a Realt; Bálizs Bence: Abban hiszek, hogy meg kell dolgozni a szerencséért

SZ. M.SZ. M.
2024.05.08. 23:19

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

 

 

A labdarúgó Bajnokok Ligája második elődöntőjében a döntetlent hozó müncheni mérkőzés után a várakozásnak megfelelően feszült hangulatú, izgalmas volt a visszavágó, a második félidőben a vendégek szereztek vezetést, de a hajrában a csereként beálló Joselu két góljával fordított a Real Madrid

A fennállása során először bajnoki aranyérmet nyerő DVTK Hun-Therm 32 évet várt arra az első elveszített döntő után, hogy feljuthasson a csúcsra, s megszakította a Sopron 2015 óta tartó egyeduralmát az NB I-ben. A döntőt követő ünneplésről Fazekas Zoltán és Győri Ferenc készített összeállítást

Patrizio Stronati, a PAFC négyszeres cseh válogatott középhátvédje lapunknak elmondta, az európai kupaporondon csoportkörbe jutna csapatával, Varga Barnabással gyűlt meg leginkább a baja Magyarországon, játékával pedig meggyőzné Ivan Hasek szövetségi kapitányt arról, hogy ott a helye a németországi Eb-n. Borsos László interjúja

A norvég klubjával két évet hosszabbító Bálizs Bence beszélt a légióslétről, és elemezte a magyar válogatott elmúlt heteit is. Elmondta, saját teljesítményével elégedett, mert a csapattársainak nem kellett aggódniuk, mi történik a hátuk mögött. A világelitbe jutó jégkorong-válogatottunk kapusával Kapolcsi-Szabó Bence beszélgetett

Jelenthet-e fordulópontot Verstappen miami veresége? Miután Lando Norris múlt hétvégén óriási szerencsével az élen maradt a biztonsági autós időszakban, simán faképnél hagyta Max Verstappent. Vajon a McLaren erőből is képes legyőzni a Red Bullt? Zsoldos Barna háttéranyaga

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA!

 

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
54 perce

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
6 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07