Nagy Ádám: Remélem, ha megtesszük a magunkét, kisegítenek az égiek is; Benjamin Lauth: Kissé csalódást keltő volt a magyarok játéka

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.06.20. 23:43

A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

 

Az immár tíz legtöbbszörös magyar válogatott játékos közé tartozó Nagy Ádám bízik még benne, hogy Skócia legyőzése elég lehet a legjobb tizenhat közé jutáshoz. De ha esetleg mégsem lenne elég hozzá, fontosnak tartja, hogy a játékosok egymás szemébe tudjanak nézni, miként a házigazda elleni meccs után, a vereség ellenére is.

A lapunknak exkluzív interjút adó korábbi ferencvárosi támadó, a német Benjamin Lauth megosztotta véleményét az első német gólt megelőző esetről, elmondta, miben várt többet a magyar válogatottól a szerdai csoportmérkőzésen, illetve Szoboszlai Dominik játékára, valamint a házigazda Európa-bajnoki esélyeire is kitért.

A skótok szerint jó esélyük lesz a szerintük sebzett magyarok ellen. A Németország elleni súlyos vereséget követően sem nyert, de mindenképpen biztató produkciót nyújtva szerzett pontot a skót válogatott Svájc ellen. A mieink utolsó csoportellenfelénél immár mindenki abban bízik, hogy sikerül kivívni a továbbjutást.

Adrien Rabiot-t és a francia játékosokat senki sem tájékoztatta arról, hogy Kylian Mbappé orrtörése miatt nem léphet pályára a Hollandia ellen csoportrangadón, de ha játszhat is pénteken, biztosan maszkban és vélhetően csak csereként futballozik.

Kritika a horvát kapitánynak: Elég a haverkodásból! Horvátország a kiesés szélére sodródott, miután szerdán Albánia ellen mindössze 2–2-es döntetlent ért el, így két mérkőzés után egy szerzett ponttal áll – a horvát sajtó szerint Olaszország legyőzése és a továbbjutás kiharcolása továbbra is lehetséges, ha Zlatko Dalic szövetségi kapitány változtat.

Kristoffer Zachariassen: Pihenésből is megárt a sok. Elindult a Ferencváros az ausztriai edzőtáborba, a zöld-fehérek norvég szélsője feltöltődve veselkedik neki az új idénynek.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
1 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2026.02.03. 23:44

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59
Ezek is érdekelhetik