NS: Nagy szívvel küzdöttünk – él a remény!; Továbbra is tombol a Ronaldo-mánia

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.06.24. 01:18
 

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

Válogatottunk előtt több lehetőség adódott – a mérkőzés hajrájában Varga Barnabás súlyos sérülést szenvedett, hordágyon vitték le a pályáról –, a hosszabbítás perceiben aztán siker koronázta az erőfeszítéseinket, egy remek kontra végén Csoboth Kevin góljával nyertünk, s ezzel életben maradtak a továbbjutási reményeink

Továbbra is tombol a Ronaldo-mánia. Noha „csak” egy gólpasszt adott, szinte kizárólag Cristiano Ronaldóra vetül a rivaldafény a portugál válogatott győzelme után, pedig a válogatott nemcsak a továbbjutást, hanem a csoportelsőséget is kivívta.

Túlterheltség miatt futballoznak fásultan az angolok? Gareth Southgate szerint a játékosok fizikai állapota nem elégséges ahhoz, hogy csapata folyamatosan letámadja az ellenfelet.

Győztes góllal is „üzent” Amer Gojak: Hiba volt lemondani rólam. A korábbi edzőről, Dejan Sztankovicsról nem akar beszélni, a felkészülés első napja óta csakis az előtte álló új lehetőségre összpontosít – Gojak ismét alapembere lenne a Ferencvárosnak.

Nehéz két éven van túl a balátlövő Szita Zoltán, aki az olimpiára készül a kézilabda-válogatottal. Úgy érzi, sokat fejlődött Szegeden, de Plock olyan neki, mintha hazatérne. A nemzeti csapattal átélt élmények miatt pedig sikeresnek érzi az elmúlt időszakot.

Jackl Vivien: Tudom, mit tudok. Noha elsősorban Los Angeles volt a cél, a tatabányai „kislány” már áprilisban beúszta magát a párizsi csapatba – aztán a belgrádi Európa-bajnokságon a 400 vegyes mellé odatette még az 1500 gyorsot is.

 

Legfrissebb hírek

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
11 órája

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Dupla Tízes: egyenesen Európa-liga-nyolcaddöntőbe jut a Ferencváros?

Európa-liga
2026.01.29. 11:29

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59

Szoboszlaiék Slotért is játszanak; bravúrpont a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.27. 23:52
Ezek is érdekelhetik