A francia válogatott nem akar megállni; az FTC az eddigi öt magyar Eb-szereplés nyertese

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.07.03. 22:55
 

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

„A szövetség költségvetési célt tűzött ki maga elé, s a negyeddöntős szerepléssel teljesítettünk, tehát az első célunk megvalósult – mondta az RMC Sportnak Philippe Diallo, a Francia Labdarúgó-szövetség elnöke, akit 2023 elején választottak meg átmenetileg a posztra, majd tavaly nyáron véglegesítették státuszát 2024 végéig. – Viszont most, hogy elértünk ide, nem akarunk itt megállni, sokkal tovább akarunk menni a tornán.” A válogatott teljesítményéről azt mondta, a szurkolók egy része „talán most még csalódott néhány részlet miatt, és valóban akadtak kimaradt lehetőségeink, ám a tornának koránt sincs vége… Az Eb emberpróbáló torna, egyetlen csapat sem uralja a mezőnyt, egyiknek sincs könnyű útja, és már csak nyolcan maradtak állva, köztük mi. És ne feledjük: Franciaország továbbra is az egyik fő esélyes!”

Ha a klubok képviselete alapján nézzük meg a magyar válogatott eddigi öt Európa-bajnoki szereplését (1964, 1972, 2016, 2021, 2024), a képzeletbeli nyertes a játszott perceket és a mérkőzések számát tekintve is egyértelműen a Ferencváros: a statisztika szerint összesen 41-szer léptek pályára és 3409 percet játszottak a zöld-fehér egyesület futballistái a magyar csapat Eb-találkozóin. A labdarúgás átalakulását, a nemzetközi nyitást pontosan jelzi, hogy míg 1964-ben és 1972-ben – a korabeli politikai rendszer jellegéből fakadóan is – csak magyarországi egyesületek, sőt kizárólag budapesti csapatok (Bp. Honvéd, Ferencváros, MTK, Vasas, Újpest) szolgáltatták a válogatott aktív játékosait, 2016 óta megerősödött, majd fölénybe került a külföldi részleg.

Tavaly tavasszal még a Puskás Akadémia NB III-as csapatában védett, az ősszel már meghatározó játékosa volt az NB II-es Csákvárnak – 18 esztendősen. Pécsi Ármin a téli felkészülést aztán a felcsútiak első csapatával végezte, és mivel a bajnoki rajt előtt Markek Tamás megbetegedett, február 4-én, a Paks elleni mérkőzésen bemutatkozhatott az élvonalban. Élt a lehetőséggel: Hornyák Zsolt vezetőedzőnél valamennyi találkozón vele kezdődött az összeállítás, ráadásul egyetlen percet sem hagyott ki, azaz vastagon benne van abban, hogy a Puskás Akadémia bronzérmesként fejezte be a 2023–2024-es idényt. Pécsi Árminról kevesen tudják, hogy Ausztriában született, s egy ideig nem tudta eldönteni, a mezőnyben futballozzon-e vagy inkább a kapuban álljon.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
21 órája

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:23

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
2025.09.12. 23:40

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.10. 20:54

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52
Ezek is érdekelhetik