Az első igazi német labdarúgósztár nyomában; Pesics megmondta, nem beszélt mellé

S. T. J.S. T. J.
2024.07.14. 23:59

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

 

Eb-tudósítónk németországi utazásai során eljutott Essenbe, az 1954-ben világbajnokságot nyerő nyugatnémet válogatott futballista, Helmut Rahn szülővárosába is. Rahn a berni fináléban két gólt szerzett, ezzel az első igazi német labdarúgósztár lett. Jóllehet, az esseni hős ragyogása élete során megkopott, egy idő után kerülte a sajtót és a csapattársakat is, a pálya, ahol a játékot kezdte szinte az enyészeté lett, de szerencsére emlékét nem hagyták elveszni, és szülővárosa, de voltaképpen egész Németország méltó módon őrzi a hagyatékát. 2004 júliusában leplezték le a Rot-Weiss Essen régi stadionjánál Helmut Rahn csaknem életnagyságú szobrát, amely tíz évvel később, néhány költözést követően átkerült az immár új esseni stadion nyugati lelátója előtti, őróla elnevezett térre.

Interjút adott lapunknak a Ferencváros csatára, Alekszandar Pesics. „Nehéz időszak áll mögöttem – mondta a 32 éves szerb csatár. – Egy-egy játékosnak az a legrosszabb, ha külön kell tréningeznie a csapatától, ha nem vehet rész nap mint nap az edzéseken. Velem sajnos ez történt, több mint két hónapon át egyedül kellett dolgoznom. De akkor is a Fradiban képzeltem el a jövőmet. És lám, most újra itt vagyok az első csapatnál! Szóval, nem mellébeszéltem, amikor megfogalmaztam, itt a helyem.” Beszélt arról is, a fotelben ülve látta Varga Barnabás balesetét.

Amikor a 80. születésnapján elkezdték összeszámolni a tanítványai által nyert olimpiai, felnőtt- és korosztályos világ- és Európa-bajnoki érmeket, 111-ig jutottak, de a szám azt követően is nőtt, a legpontosabbak akkor vagyunk, ha azt írjuk: „megszámlálhatatlan” siker fűződik a csodálatos vívómester nevéhez. A 90 éve született Szőcs Bertalan – akire Népsport mellékletünkben emlékezünk – vívócsaládba született, nagybátyja, Berczelly Tibor a férfi kardcsapattal háromszoros olimpiai bajnok. Versenyzőként vb-ezüstig jutott a tőrcsapattal, igazi sikereit trénerként aratta. 1961-ben a Bp. Vörös Meteorban lett vívóedző, 1969-től már mesteredző. Az edzői Szőcs-életmű egyetlen egyéni olimpiai bajnoki címét Tordasi Ildikó 1976-ban Montrealban nyerte.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
1 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45