Gólparádéval rajtolt a BL-ben a Fradi; Férfi kézilabdázóink hatodikok az NS olimpiai erősorrendjében

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.07.23. 23:44

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

címlap - 1

A Ferencváros a 24. percben már három góllal vezetett a BL-selejtező első mérkőzésén a The New Saints ellen, amihez a második félidőben még kettőt hozzátett – Adama Traoré három, Kristoffer Zachariassen és Marquinhos egy-egy gólt szerzett –, meggyőző teljesítménnyel uralta a walesi csapat elleni mérkőzést, így már a párharc első összecsapásán eldöntötte a továbbjutást. Részletes beszámoló, vélemények, elemzések a szerdai Nemzeti Sportban

Csakúgy, mint a női viadalnak, a párizsi olimpia férfi kézilabdatornájának is két egyértelmű esélyese van: a házigazda és címvédő Franciaország, illetve a legutóbbi három világbajnokságot megnyerő Dánia. A magyar válogatott éppen abból a csoportból vág neki a viadalnak, amelyikben ez a két korszakos csapat is benne van. Nehéz, de nem lehetetlen a negyeddöntőbe jutás, ott pedig már csak egy meccset kell nyerni a négybe kerüléshez. Íme, az erősorrendünk három nappal a rajt előtt. Szendrei Zoltán írása

Kopasz Bálint nem ellenfélként, hanem versenytársként tekint Varga Ádámra. A királyszám koronázott uralkodója, Kopasz Bálint címvédőként utazik a párizsi olimpiára, abban bízik, hogy az elvégzett munkának ezúttal is meglesz az eredménye. Patai Gergely interjúja

Nemes Rita nyolc évvel ezelőtt még egy fitneszteremben dolgozott, azóta a világ egyik legjobb hétpróbázója lett. Az MTK Budapest versenyzője tavaly nyáron tizedik lett a budapesti világbajnokságon, idén pedig egy Eb-kilencedik hellyel biztosította helyét a párizsi olimpián, ahol augusztus 8-án és 9-én láthatjuk majd. Nemes Ritával Szendrei Zoltán beszélgetett

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
11 órája

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 09:27

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Trubin már az ötödik kapus, aki gólt szerzett a BL-ben, mutatjuk a többit

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 19:32
Ezek is érdekelhetik