A Fiorentina otthonában szerepel a Puskás Akadémia; a hétvégén Mourinhóékat fogadják Mocsi Attiláék

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.08.21. 23:16

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

A Puskás Akadémia négy éve, 2020. augusztus 27-én a svéd Hammarby ellen mutatkozott be a nemzetközi porondon. Csütörtökön a Konferencialiga rájátszásában a Fiorentina otthonában lép pályára. „Amikor elkezdünk futballozni, arról álmodunk, lesz lehetőségünk olyan meccseken pályára lépni, amikor nagy a tét és világhírű csapat az ellenfél – mondta lapunknak Szolnoki Roland, a Puskás Akadémia csapatkapitánya. – A Fiorentina az idén és tavaly is nagyon közel volt ahhoz, hogy megnyerje a Konferencialigát. Egy ilyen találkozónak még akkor is minden percét élvezni kell.”

„A bajnokság előtt elégedettek lettünk volna két forduló után négy ponttal, de utólag nem vagyunk” – mondta lapunknak Mocsi Attila, a török élvonalbeli Rizespor 24 éves válogatott védője. A hétvégén a Fenerbahcét fogadják, az isztambuliak játékosa Edin Dzeko és Jusszef en-Nesziri is, a kispadon pedig José Mourinho ül. „Az, hogy ilyen kiváló szakember ebbe a ligába jött dolgozni, a török bajnokság erejét jelzi” – tette hozzá Mocsi Attila, aki a nyári Európa-bajnokságon a tartalékok között szerepelt, így most az a célja, hogy meghívót kapjon a szeptemberi Nemzetek ligája-mérkőzésekre

Tavaly év végén érkezett a hír, hogy a jégkorong-válogatott és a Fehérvár alapembere, Bartalis István lemondta a válogatottságot. Azóta a nemzeti csapat élére Majoross Gergely került, a szövetséget Kolbenheyer Zsuzsanna vezeti. A változások megindultak a honi jégkorongban, ezeknek a hatására visszatér az augusztus végi olimpiai selejtezőre Bartalis István is. „Hosszú távon mindenféleképpen jó, hogy magyar szövetségi kapitánya van a válogatottnak, mivel sokkal jobban magáénak érzi a feladatot” – mondta a csatár a Nemzeti Sportnak

 

Legfrissebb hírek

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
11 órája

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59

Szoboszlaiék Slotért is játszanak; bravúrpont a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.27. 23:52

Varga Zsolt: Nagyon értékes ez az érem; Vitális Milán: Elsők vagyunk, de ezt a pozíciót meg is kell tartani

E-újság
2026.01.26. 23:35
Ezek is érdekelhetik