Banó-Szabó motiváltan várja a visszatérést; Darcee Garbin a változásra szavazott

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.09.15. 23:49

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

 

Banó-Szabó Bencére rájár a rúd: a Bp. Honvédnál 2020 márciusában szakadt el a térdszalagja, egy évet hagyott ki, majd tavaly júliusban a combjában szakadt el egy ín, öt hónap után térhetett vissza a pályára tétmérkőzésen. Most júliusban, a Vasas elleni utolsó nyári felkészülési mérkőzésen a keresztszalagja sérült meg. A Kecskeméti TE támadó középpályása nagyon maga alatt volt, de a sikeres műtétje után már előretekint, és nem feledi édesapja, egyben vezetőedzője intelmét: mi Szabók vagyunk, sohasem adjuk fel! „Még sohasem voltam annyira motivált, mint most: újra magas szinten akarok futballozni” – mondta a 25 éves futballista.

Július elején kisebb meglepetésre két év után a bajnok DVTK-ból Győrbe igazolt az ausztrál Darcee Garbin. A 30 éves magasbedobó lapunknak azt mondta, az évad vége után a válogatottra összpontosított, de lemaradt az olimpiáról. Viszont összeházasodott a párjával, mégpedig szűk családi körben, aztán nászútra mentek Vietnámba. „A férjemmel arról beszélgettünk az idényt követően, hogy talán eljött az idő a családalapításra, a gyermekvállalásra, mert előre nem tudhatjuk, meddig tudok ezen a szinten játszani. Ekkor jött a győriek ajánlata, így végül az újra, a változásra szavaztunk” – mondta Garbin.

A magyar futballirodalom talán legerősebb novellája Ferdinandy György Egyfordulós bajnokság című írása. A 2024. január 7-én, 88 évesen Miamiban elhunyt szerző önéletrajzi ihletésű elbeszélése 1950 őszén játszódik, amikor az MLSZ félidényes bajnokságot rendezett az NB I-ben, hogy aztán a szovjet rendszert lemásolva áttérhessen a tavaszi-őszi lebonyolításra. A kommunista diktatúra durva sportpolitikai beavatkozásaként az előző időkben átnevezték és átszínezték a magyar futball meghatározó klubjait.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
10 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
2025.09.12. 23:40

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 20:57

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34
Ezek is érdekelhetik