Egyre népesebbek a lelátók az NB I-ben; Ötvös Bence otthonosan mozog az új szerepkörében

S. T. J.S. T. J.
2024.10.28. 23:49

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

 


 

Egyre gyakoribb jelenség, hogy zsúfolt vagy legalábbis az elmúlt évtizedekben megszokottnál népesebb lelátók előtt rendezik meg az élvonalbeli futballbajnokság összecsapásait. A 2021–2022-es idényben 2781 volt a hivatalos átlagnézőszám, amely az előző, 2023–2024-es bajnokságra 4143 főre emelkedett. S érdemes megemlíteni két Magyar Kupa-döntőt is: amíg 2013-ban az akkori két, kiemelkedően legjobb magyar csapat, a DVSC és a Győri ETO 5570 néző előtt játszotta a döntőt a Bozsik Stadionban, 2023-ban a másodosztályú Budafok és az élvonalban a kiesés ellen küzdő ZTE FC összecsapása 24 152 nézőt vonzott a Puskás Arénába. Címlapsztorinkban annak jártunk utána, mi lehet a magyarázat a növekvő érdeklődésre.

Ha nem is könnyen, de a Paks hazai pályán legyőzte a sereghajtó KTE csapatát, a három pontot érő gólt Ötvös Bence szerezte tizenegyesből. Hogy a 26 éves labdarúgónak remek a rúgótechnikája, már a Kisvárda játékosaként is bizonyította, azonban a nyári átigazolása óta hatalmasat fordult vele a világ. Első NB I-es csapatában többnyire középpályást játszott, ha pedig arra volt szükség, belső védőt, és bár alapembernek számított, három és fél idény alatt, kereken száz bajnokin csak három gólt szerzett. Pakson Bognár György vezetőedző a három belső védős felállásban a jobb oldalon szerepelteti, Ötvös otthonosan mozog e szerepkörben, ráadásul tíz mérkőzésen már öt találata van!

Ahhoz képest hogy a Budakalász férfi kézilabdacsapata a magyar bajnokság első hat fordulójában kikapott, és csak a hetedik mérkőzését tudta megnyerni a Komló otthonában, nem mondható egyértelműen, hogy rosszul kezdte az idényt. Egyrészt azért, mert az első hat ellenfél között ott volt két Bajnokok Ligája-csapatunk, a bajnoki címvédő Veszprém és a Szeged is, amelyek kiemelkednek az NB I-es mezőnyből. A Budakalász keretében a legnagyobb változás irányítóposzton történt, Kiss Bence helyére a 46-szoros magyar válogatott Juhász Ádám érkezett Tatabányáról, és távozott a jobbátlövő szerb Sztefan Raniszavljevics is, a poszton egyedül maradó Sinkovits Benjamin vállműtétje miatt tavaszig nem léphet pályára.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
8 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32