Jöjjenek a görögök?; Tatabányai torna a kézi Eb jegyében

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.11.21. 23:45

A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

 

Azt még nem tudni, mivel foglalkozik majd a jövőben Rafael Nadal, de nagyon meglepődnénk, ha elszakadna a tenisztől. Annál is inkább, mert szülővárosa, Manacor akadémiáján, ahol elsőrangú körülmények között készülhetnek a jövő sztárjai, rengeteg a feladat, emellett bizonyára a szaúdi szövetség nagyköveteként is vár rá elfoglaltság bőven (kritikák kereszttüzébe került, hogy elvállalta), és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy golfszenvedélyét akár jobban is kiélhetné… Mindenesetre bárhol tűnik fel a világon a jövőben, hatalmas megbecsülés övezi, hiszen több mint két évtizedes profi karrierjével rászolgált arra, hogy tíz- és százmilliók rajongjanak érte. Címlapsztorinkban a spanyol klasszis karrierjét idézzük fel.

Szenvedélyes, dinamikus intenzív, támadó felfogású, gyors játékot szeretne megvalósítani Nestor El Maestro a DVSC vezetőedzőjeként. A november 11-én kinevezett angol-szerb szakember a szurkolók és a sajtó számára izgalmas személyiségnek tűnik, eddigi edzői pályafutásának sok olyan momentuma volt, amivel címlapra került: viselkedése, hangzatos nyilatkozatai, ünneplése és felvett neve is azt vetíti előre, sok témát szolgáltathat. Csakhogy arról mindeddig kevesebb szó esett, vajon milyen szakember a 41 éves tréner. Erről is kérdeztük a játékosként 2001-ben a Bayern Münchennel Bajnokok Ligáját nyerő Thorsten Finket, aki jelenleg a belga éllovas KRC Genket irányítja, 2016 szeptemberétől 2017 júniusáig pedig Nestor El Maestrót alkalmazta segédedzőként az Austria Wiennél.

Ha nincs a lövése a magyar–német NL-meccsen, akkor nincs Szoboszlai Dominik ravasz, panenkázós tizenegyese sem. A büntető miatt a németek háborogtak, mi pedig Kata Mihályt kérdeztük, miképp látta, vajon a német védő, Robin Koch kezére pattant-e a labda. „Hazudnék, ha azt mondanám, biztos voltam benne… – mondta lapunknak az MTK játékosa. – A videobíróval egyértelmű hibákat javítanak ki csupán, nem voltam tisztában azzal, a játékos kéztartása természetellenes volt-e. Nagyon örültünk neki, hogy a végén sikerült egyenlítenünk. Nem volt tétje a mérkőzésnek, de semmiképpen sem szerettünk volna két vereséggel zárni az évet. A döntetlennel és a meccs végi izgalmakkal talán a szurkolóinkat is sikerült boldoggá tenni.”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
23 órája

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Dupla Tízes: egyenesen Európa-liga-nyolcaddöntőbe jut a Ferencváros?

Európa-liga
2026.01.29. 11:29

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59

Szoboszlaiék Slotért is játszanak; bravúrpont a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.27. 23:52
Ezek is érdekelhetik