Varga Barnabás góljával indult be a Fradi-henger; Lance Stroll: porszem egy profi gépezetben

SZ. M.SZ. M.
2024.11.07. 23:52

A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

 

A Dinamo Kijev elleni Európa-liga-mérkőzésen a 17. percben létszámfölénybe kerülő Ferencváros az első félidőben még csak helyzetekig jutott, ekkor a kijevieknek is voltak lehetőségeik, a szünet után azonban Varga Barnabás első gólja megtörte az ukránokat – a későbbiekben még egyet szerzett, s miután Kristoffer Zachariassen és Saldanha is betalált, a magyar bajnok sima győzelmével zárult a hamburgi találkozó. Borbola Bence helyszíni jelentése

Bényei Ágoston: Jó formában vagyok, tudok segíteni a csapatnak. A DVTK futballcsapatának középpályása nehéz időszakon van túl, ám elmondta, új, és ami fontos, önbizalommal teli időszak kezdődött az életében, s reméli, vasárnap sikerül visszavágni a Fehérvárnak. A diósgyőriek futballistájával Judi Ádám beszélgetett

Imre Bence: Azért nem kell a kardunkba dőlni. A magyar férfi kézilabda-válogatott a vártnál szorosabb mérkőzésen 37–32-re legyőzte Szlovákiát az Európa-bajnoki selejtező első fordulójában. A csoporttalálkozó kapcsán a kilencgólos Imre Bence igencsak önkritikusan fogalmazott Szendrei Zoltánnak

Lance Stroll: porszem egy profi gépezetben. Brazíliában szürreális jelenetsorral végződött a kanadai pilóta Formula–1-es versenye, még mielőtt elkezdődhetett volna. A felvezető körön kicsúszva ahelyett, hogy visszatolatott volna a pályára, elásta az autóját a kavicságyban. A leggyengébb láncszem van a legerősebb pozícióban az Aston Martinnál. Zsoldos Barna háttéranyaga

Mátó Sára: A családias, támogató légkör elengedhetetlen a sikerhez. A júniusban 400 méteres gátfutásban Európa-bajnoki elődöntőbe jutó atléta a Nizza–Cannes maratonin mérette meg magát váltóban. A rá eső 12 kilométert 52 perc alatt teljesítette, ami egy sprintertől kitűnő eredménynek számít. A MATE-GEAC tehetsége idei sikereinek hátteréről és jövőbeli terveiről is beszélt lapunknak. Szendrei Zoltán interjúja

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
9 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
9 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32