Az Újpest kapusában elképesztő energiák szabadultak fel; Kovácsik Ádám nem akar túlpörögni

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.12.02. 23:08

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

 

Élete második derbijén a mezőny legjobbja lett: Riccardo Piscitelli, az Újpest 31 éves olasz kapusa gól nélkül hozta le a Ferencváros elleni ütközetet. Már a 3. percben bravúrral védte Adama Traoré közeli fejesét, és saját bevallása szerint „rögtön elképesztő energiák szabadultak fel bennem, éreztem, ez lesz az a mérkőzés, ahol nem kapunk ki a Ferencvárostól. Később is akadtak nehéz védéseim, de egyértelműen ez volt a találkozó legnehezebbje.” A gól nélküli döntetlen után a lilák öltözőjében „néhányan nem tudták eldönteni, örüljenek-e az egy pontnak, vagy bánkódjanak, hogy ezúttal sem tudtuk legyőzni a Fradit. A magam részéről boldog voltam, hiszen megtörtük a rossz sorozatot, a Ferencváros ellen egy pont számunkra győzelemmel ér fel.” A kapus mesélt a Milan akadémiáján eltöltött időszakáról és arról is, kik voltak fiatalon a példaképei.

Kovácsik Ádám, a Paks kapusa a Nyíregyháza ellen 4–2-re elveszített mérkőzésen két gólban is benne volt, ám a rutinos játékos már előre tekint, mert a keddi, MTK elleni bajnokin itt a lehetőség a javításra. „Ha összességében nézzük, talán ez volt pályafutásom legrosszabb mérkőzése – ismerte el lapunknak az egyszeres válogatott Kovácsik Ádám, aki mint mindig, most is visszanézte a gólokat. – De nem dőlök a kardomba, egy kapus életében előfordul, hogy nem sikerül jól a meccs, ebből is motivációt kell meríteni. Természetesen abban a pillanatban elég rosszulesett, főleg úgy, hogy kikaptunk, ha esetleg döntetlent érünk el vagy csoda folytán nyerünk, könnyebb lett volna. Nem volt semmiféle előjelük a Nyíregyházán történteknek. Attól, hogy egyszer nem ment jól a védés, ugyanúgy készülök, mint eddig: a kemény munkában hiszek. Nem akarok túlpörögni, igyekszem jó teljesítményt nyújtani az MTK ellen.”

Három és fél éve, 2021. május 26-án választották meg a Magyar Triatlonszövetség elnökének Kindl Gábort, novemberben pedig újabb négy évre kapott bizalmat. A lapunknak adott interjúban elmondta, a legbüszkébb arra, hogy az eltelt időben „a triatlonozók közössége kezd ismét baráti társasággá válni, ami emlékeztet arra a negyven évvel ezelőtti időszakra, amikor én is bekapcsolódtam. Az edzőink szenvedéllyel végzik a munkájukat, ugyanúgy példaképek, mint a sportolóink.” A jövőbeli terveiről azt mondta, a fő cél „a pont- és éremszerzés az olimpián Los Angelesben. Szeretnénk az utánpótlássportot szakmailag és anyagilag is támogatni, emellett tovább szélesítenénk az amatőr bázist, illetve nagy nemzetközi versenyt is Magyarországra hoznánk, a régióban megerősítenénk vezető szerepünket.”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
2 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
Tegnap, 0:02

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
2026.02.06. 00:15

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
2026.02.04. 23:45

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2026.02.03. 23:53

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.03. 23:52

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2026.02.03. 23:44

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35
Ezek is érdekelhetik