Böde lett a Fradi végzete; Győr: tavaly BL-döntő, idén edzőmeccs

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2025.02.16. 23:55

 

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

 

Öt pont maradt a Ferencváros hátránya, miután Böde Dániel duplájával nyert a Paks az Üllői úton. Az OTP Bank Liga 20. fordulójának záró mérkőzésén hatalmas lelkesedéssel és nem kis mázlival óvta a Bognár-csapat a kapuját a góltól, és ahogyan lenni szokott, végül a Paks talált be kétszer. A Zalaegerszeg pedig csatlakozott a kiesés ellen küzdő csapatok szuper hétvégéjéhez: a Kecskemét és a Nyíregyháza után a ZTE is győzött, mégpedig Újpesten. Elemzések, osztályzatok, nyilatkozatok és statisztikák három oldalon.

Törökország Mocsira és Sallaira vár. Mármint a Rizespor–Galatasaray csatára, amelyet hétfő este vívnak – Mocsi Attila beszélt a favorit isztambuliak, különösen Sallai Roland ellen várható ütközetről.

A Győr egy éve a mai Ludwigsburgot verte meg a BL-trófeáért, most pedig… az első félidő felénél 11–1-re is vezetett, könnyű edzőmeccsé silányította a csont nélküli negyeddöntőbe jutásról is döntő női kézilabda BL-csoportmérkőzést.

…és még: Szoboszlai Dominikék legyűrték a Wolverhamptont, a Juve pedig az Intert; Jannick Sinner az eltiltásáról; ki lesz az úr a Ferrari-háznál, Leclerc vagy Hamilton? Jászapáti Petra kórházban fejezte be a milánói world tour versenyt.

Ha pedig hétfő, akkor Népsport-melléklet +4 oldalon: a minap elhunyt kolumbiai edzőfejedelemmel, Kocsis Imrével; a 30 éve elhunyt olimpiai ezüstérmes egri úszólegendával, Bárány Istvánnal, a Bergen-Belsenben tragikus halált halt MTK-klasszissal, Nádler Pubival és az 1975-ös profi nehézsúlyú világranglistával Alitól Frazieren és Foremanen keresztül Bugner Jóskáig.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
15 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
2025.09.12. 23:40

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05
Ezek is érdekelhetik