Exkluzív interjú Szoboszlai Zsolttal; Duplával és öngóllal kezdett a brazil légiós az NB I-ben

S. T. J.S. T. J.
2025.02.03. 23:22

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

 

Exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportnak Szoboszlai Zsolt. A Főnix-Gold FC alapítója, Szoboszlai Dominik édesapja és nevelőedzője elmondta: „A Liverpool jelenleg a világ legjobb csapata, a jó teljesítményre lehetett számítani, persze a Jürgen Klopp–Arne Slot cseréről nem tudtuk, mi sül ki belőle. Néhány pozíció változott, például Dominik egy kicsit feljebb, Ryan Gravenberch egy kicsit hátrébb játszik, de működnek az elképzelései.” Kérdeztük arról is, hol lát még fejlődési lehetőséget Dominik játékában? „Egyértelműen a támadásban. Még én sem gondoltam volna, hogy ennyit tud futni, védekezni, labdát szerezni, vagy ilyen sok párharcot megnyer, mint amit a statisztikák mutatnak. A teljes profilját még nem használta ki ahhoz képest, milyen rúgótechnikája van, milyen lövésekre képes.” Szoboszlai Zsolt beszélt a Főnixről is, amely előkelő helyen áll a produktivitási listán a magyar egyesületek rangsorában, és őszintén kifejtette véleményét a hazai utánpótlásképzésről.

Duplával és öngóllal kezdte magyarországi pályafutását a brazil Maurides Roque Júnior, aki a Nyíregyháza ellen 3–1-re megnyert találkozón a poklot és a mennyet is megjárta. „Nem így tervezi az ember, senki sem szeret a saját kapujába találni, főleg nem az első meccsén, de nem roskadtam össze. Amikor meglőttem az első gólomat, valahogy éreztem, lesz még lehetőségem” – felelte az FC St. Paulitól a DVSC-hez kölcsönbe érkező brazil támadó, aki vasárnap a Nyíregyháza ellen 3–1-re megnyert találkozó 12. percében a saját kapujába lőtt, később viszont duplázott, megnyerve csapatának a mérkőzést. Beszélt arról is, hogy Nestor El Maestro Bulgáriában volt már az edzője, ő hívta most a DVSC-hez: „Vérbeli játékospárti edző, érti a futballisták nyelvét. Mindenkinek megadja a lehetőséget, nála nincs kivételezés, és kifejezetten jól látja a játékot.”

A férfi kosárlabda-bajnokságban tavaly döntős Olajbányász új légiósa, a szerb Marko Radovanovics bízik abban, hogy a Somogyi Ádámmal és vele kiegészülő gárda képes lesz a címvédő Falcóval és a remeklő Atomerőművel felvenni a harcot a bajnoki címért. A 28 éves, 209 centiméter magas, négyes és ötös poszton szereplő játékos a 2023−2024-es évadban a szlovén Krkában 19 mérkőzésen 9.2 pontot és 4.6 lepattanót szerzett átlagban. „Minden ott kezdődött, hogy felhívott Oliver Vidin, az Olaj vezetőedzője. A Szolnokot azóta ismerem, hogy 2013-tól három idényt játszott az Adria-ligában, Szerbiában mindenki tud a klub sikereiről, s arról, hogy ez az egyesület mindig nagyra tör. Ezért is vagyok itt.” Az Adria-ligában már hét évadot lehúzó új légiós, aki 2021-ben a szerb felnőttválogatott keretébe is bekerült, nyert szlovén bajnoki címet az Olimpija Ljubljanával. Hozzátette, az a típus, aki legalább éremért szeret küzdeni.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
23 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
23 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32