Bolla Bendegúz: Ha visszatalálunk a régi formánkhoz, semmi sem lehetetlen; Szilágyi Áron: A májusi Grand Prix-n már indulnék

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.03.25. 23:49

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

Hétfő este utazott vissza klubjához, kedden már edzésen vett részt az osztrák Rapid Wiennél Bolla Bendegúz. A magyar válogatott 25 esztendős jobb oldali védője játszott a törökök elleni Nemzetek Ligája osztályozón a Puskás Arénában: „A meccs utáni éjszaka sokat nem aludtam, rengeteget rágódtam a történteken, szinte egész éjszaka fent voltam. A mérkőzés másnapján a szüleimnél pihentem, velük is sokat beszélgettem a törökök elleni párharcról, ha nem is mélyrehatóan, de próbáltuk megfejteni a két vereség okát. Nem éreztem úgy, hogy Törökországban elúszott volna a bennmaradás. Jól kezdtünk, ha az első húsz percben egyet belövünk a helyzeteink közül, minden másképp alakul. Ám jött ismét a rövidzárlat, a második kapott gól után pedig már csak rohantunk az eredmény után, frusztráló érzés volt.”

Pénteken, az OTP Bank Liga 25. fordulójának nyitó meccsén a sereghajtó Kecskemét a tizenegyedik helyezett Debrecent fogadja. Amelyik együttes riválisa fölé kerekedik, ha csak ideiglenesen is, de egy pontra kerül a bennmaradó pozíciótól, és nemcsak nyomást helyezhet a tizedik Nyíregyházára (a Spartacus a listavezető Puskás Akadémiát fogadja), hanem lendületet is vehet az áprilisi-májusi bajnoki hajrára. „A pénteki találkozó után is van még nyolc bajnoki, nem lehet kijelenteni, hogy a vesztesnek elszállt minden esélye, viszont lélektanilag még mélyebbre lehet kerülni, és ezt nemcsak mi tudjuk, a debreceniek is. Az minden esetre jó előjel, hogy nincs sérültünk és eltiltottunk” – mondta lapunknak a KTE futballistája, Zeke Márió. 

Edzésre jelentkezett hétfőn Kata Mihály az MTK Budapestnél. A középpályás az előző napokat a válogatottnál töltötte: pályára lépett a Törökország elleni, a Nemzetek Ligája A-ligájában maradásért zajló osztályozó első felvonásán Isztambulban (1–3), Schäfer András helyére állt be a szünetben. A vasárnapi, budapesti mérkőzésen (0–3) nem kapott lehetőséget Marco Rossi szövetségi kapitánytól. „Nehezen éltem meg a törökök elleni két mérkőzést – mondta lapunknak Kata Mihály. – Nem akarom és nem is szabad elvenni a törökök érdemeit, összesítésben hat eggyel bizonyultak jobbnak, ezt nem kell megmagyarázniuk. Nekünk is előre kell néznünk. Mindenben előre kell lépnünk, de tudom, ez a csapat képes fejlődni és jobbá válni.”

Nehéz helyzetben vette át januárban a sereghajtó, addig egyetlen bajnoki mérkőzését megnyerő, tavaly még 6. helyezett MTK Budapest női kézilabdacsapatát Woth Péter, aki Németországból tért vissza, ahol tavaly kupát nyert a TuS Metzingen együttesével. A fővárosi klubbal hosszasan tárgyalt, nem egyik pillanatról a másikra kellett döntenie. „Hosszabb távra tervezünk, minden eshetőséget figyelembe tudtunk venni – mondta a Nemzeti Sportnak Woth, aki Magyarországon legutóbb a NEKA-nál dolgozott. – Nem csupán arról volt szó, hogy gyorsan edzőváltást szeretnének, hanem megbeszéltük, mi történik, ha kiesik a csapat, és mi lesz, ha sikerül benn maradni. Akkor nyugodhatnánk meg, ha tizenhat ponttal tudnánk befejezni a bajnokságot, az elég lenne a cél eléréséhez. A földön kell maradnunk, nehéz lesz teljesíteni.

Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó nemrégiben a mikrofon másik oldalán is bemutatkozott, hiszen a Penge címet viselő podcastben ismert sportolókkal beszélget a mentális felkészülésről, leginkább a szükségességéről és fontosságáról. „A válogatott labdarúgó, Schäfer András volt az első adás vendége, rendkívül jó alanynak bizonyult, leginkább neki köszönhetően sikerült jól a beszélgetés; én magammal kevésbé voltam elégedett” – mondta lapunknak Szilágyi Áron. A vívólegenda szeptember elején Achilles-ín-műtéten esett át, a decemberi vívó országos bajnokságon azt mondta, már lábujjhegyre tud emelkedni, de még nem vállalhat mindenfajta mozgásformát. Március végéhez közeledünk – arról is megkérdeztük, hol tart most? 

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
5 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
2025.09.12. 23:40

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 20:57

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34
Ezek is érdekelhetik