Bruna de Paula: Sikerülhet bajnokságot és BL-t is nyerni; Portugálián át vezethet az út a vb-re

S. T. J.S. T. J.
2025.03.24. 23:35

A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBÓL AJÁNLJUK: 

 

Kettős vereséggel búcsúzott a Nemzetek Ligája A-ligájától a magyar labdarúgó-válogatott. A felülteljesítés évei után, úgy tűnik, balszerencsésebb időszakát éli a nemzeti együttes, ezzel együtt a visszavágó egészen más ívet is vehetett volna. A csapat kapusa, Dibusz Dénes is csalódottan nyilatkozott „Az első félidőben megvoltak a lehetőségeink ahhoz, hogy vezetést szerezzünk – értékelt 42. válogatott-mérkőzése után a Ferencváros 34 éves kapusa, aki Varga Barnabás, Gazdag Dániel és Szoboszlai Dominik helyzeteire utalt. – Az első gólt nem mi lőttük, picit azt éreztem, hogy ekkor elvesztettük a higgadtságot, szervezettséget, és kicsit kétségbeesetten futottunk az eredmény után.”  

Kétezerhuszonhárom nyarán érkezett, első idényében Bajnokok Ligáját nyert az ETO kézilabdacsapatával, az előző év végén 2027-ig hosszabbított. „Azért döntöttem így, mert a világ egyik legjobb klubját erősítem – mondta a Nemzeti Sportnak a 28 éves átlövő, Bruna de Paula. – Arról álmodtam, hogy Győrben játszhassak, a csapat céljai megegyeznek az enyémmel, címeket akarunk nyerni. Nem volt kérdéses, hogy szeretném folytatni pályafutásomat a zöld-fehéreknél. Kiválóan érzem magam, és hálás lehetek, hogy ezért a klubért harcolhatok.” A brazil légiós szerint „minden adva van ahhoz, hogy a Győr bajnokságot és BL-t is nyerjen. Persze nem lesz könnyű, de meg tudjuk csinálni, ugyanis csak rajtunk múlik.”

„A három évvel ezelőtti volt az első trófea, amit közösen nyertünk meg a DVTK-val őrült végjáték után, azt az eufóriát nehéz felülmúlni – mondta lapunknak Völgyi Péter, a friss női kosárlabda Magyar Kupa-győztes DVTK Hun-Therm edzője. – Viszont a pécsi a klub első idegenben megszerzett MK-aranya, ezért nagyon fontos mérföldkő. Annál is inkább, mert idegenben eddig nem szerepeltünk jól a jelenlegi idényben, de most bizonyítottunk magunknak. Az ország legjobb csapatain át vezetett az út a győzelemig, a negyeddöntőben a bajnoki alapszakaszt megnyerő Sopront múltuk felül, az elődöntőben az otthon veretlen Pécset, majd a fizikailag kemény meccs után a szintén nagyon erős Győrt.”

Alig több mint 4 hónap négy hónap van hátra a 40. Formula–1-es Magyar Nagydíjig, és a jubileumi futam előkészületi munkálatai nemcsak a pályán, hanem azon kívül is zajlanak. A Hungaroring vezetősége szeretne megadni a módját az ünneplésnek az újjáépülő létesítményben, ennek egyik sarokpontja pedig az lesz, hogy hivatalosan is elnevezik a 4-es kanyart Nigel Mansellről. Azért érdemes hangsúlyozni, hogy megtörténik a hivatalos névadás, mert a hazai autósportban egymás között évtizedek óta már eddig is mindenki Mansell-kanyarnak hívta az érintett fordulót, a legendás brit versenyző ugyanis két emlékezetes pillanatot is átélt a szakaszon – egyszer negatív, egyszer pozitív előjellel.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
12 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
13 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32