Böde titka: szorgalom, fociszeretet és genetika; Marozsán közel kerülhet tudása maximumához

L. P. I.L. P. I.
2025.04.21. 23:11

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

 

Az 500. NB I-es meccsét játszó Böde Dániel fellebbentette a fátylat titokról… A Paks örökifjú gólvágójával Somogyi Zsolt beszélt, s megtudta tőle, hogy a genetika és az őt elkerülő sérülések is nagyban befolyásolták a karrierjét, amúgy pedig a paksiak 13-asa rendkívül büszke arra, hogy olyan exkluzív klub tagja lett, amelyben rajta kívül csak négyen vannak. Ünneplés? Majd a keddi kupaelődöntő után… – címlapsztori két oldalon.

Újabb kecskeméti lépés az NB II felé. Az Újpest ellen hiába próbált meg mindent Gera Zoltán együttese, megint elmaradt a győzelem, márpedig az egy pontokkal jóvátehetetlenül távolodik a KTE a még bennmaradást érő helyektől. Az NB II hétfői meccsén pedig a Vasas az utolsó másodpercekben 40 (!) méterről kapott gólt a BVSC-től, Pintér Attila már a távozását is meglebegtette – hogyan lesz ebből feljutás?

Cseh Sándor szerint jól jött a kisebb pofon. A női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a világkupa szuperdöntőjében elért második helyezést aposztrofálta így, ugyanakkor azt ő is tudja, hogy az olimpiai ciklus kezdetén ez az a siker, amelyre bátran lehet alapozni.

Marozsán Fábián edzője szerint közeledik a maximum. A szlovák Roman Hajdusík úgy véli, Magyarországon nincs keményebben dolgozó teniszező a múlt héten élete első ATP-torna-elődöntőjét játszó tanítványnál, aki 2025-ben elérheti tudása legjavát.

És ha kedd, akkor Junior. Benne: a korosztályos vívó-világbajnokságon villogó párbajtőrözőkkel, az ifi BL kölni négyes döntőjébe készülő ifjú veszprémi kézilabdázókkal és a Paks labdarúgócsapatában mély vízbe dobott fiatalokkal.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
20 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
2026.08.12. 23:47

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
2026.08.11. 23:59

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45