Olvasóink szerint a Fradi az NB I esélyese; Lévai Levente feljebb szeretne lépni

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.04.15. 23:55

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

Régen láttunk olyan szoros versenyfutást a bajnoki címért a labdarúgó NB I-ben, mint idén, olyat pedig a 12 csapatosra csökkentett ligában egyáltalán nem tapasztaltunk, hogy három csapat is részt vesz ebben a csörtében. Címlapsztori-összeállításunkban megtippeljük, a bajnokság dobogósai közül számításaink szerint melyiknek a legkönnyebb, illetve a legnehezebb sorsolása, s ez alapján mely csapat lehet a 2024–2025-ös idény aranyérmese. Fontos leszögezni, esélylatolgatásunk pillanatkép, hiszen elképzelhető, hogy a Ferencváros, a Paks és a Puskás Akadémia ellenfelei az utolsó hat fordulóban jobb vagy rosszabb formába lendülnek, esetleg épp az élklubok ellen sérül meg egy-egy kulcsjátékos. Kikértük olvasóink véleményét is, közzétesszük az nso.hu oldalon leadott tippek összesítését is.

Tizenegy éve történt meg legutóbb, hogy ötmérkőzéses döntővel zárult a női kosárlabda-élvonal rájátszása, akkor a PINKK-Pécsi 424 verte meg 3–2-re a pályaelőnyben lévő PEAC-ot. Azóta a múlt évet leszámítva mindig a Sopron Basket örülhetett, a 2019–2020-as évadot törölték, 2024-ben a DVTK Hun-Therm lett a bajnok. A leghűségesebb város csapata visszaülhet a trónjára, de hasonló az esély a címvédésre is. Írásunkban három szempont szerint hasonlítjuk össze a szemben álló feleket: összevetjük a hátvédeket, a centereket és az edzőket. Hol erre, hol arra billen a mérleg nyelve, de érdemi különbség nem fedezhető fel egyik fél javára sem, így lapunk megítélése szerint 50-50 százalék esélye van az aranyérem megszerzésére mindkét együttesnek.

„Kiráz a hideg, úgy hiszem, kell még némi idő ahhoz, hogy felfogjam, mit értem el Somorján. Amikor tavaly megnyertem az U20-as Európa-bajnokságot, azt is alig tudtam elhinni, most meg a felnőttek között győztem, tényleg hihetetlen az egész” – ezt mondta lapunknak a birkózó Lévai Levente, aki 19 évesen nyert Európa-bajnoki aranyat. Arra, hogy a magyar és a francia himnusz helyett az UWW-himnuszt játszották le az eredményhirdetés során, hiszen Ibrahim Ghanemet is győztesnek nyilvánították, ezt mondta: „Jólesett volna hallani a magyart. Az UWW vezetősége nem akarta, pedig mi beszéltük, hogy mindkettőt szívesen elfogadnánk. De nem baj, remélem, lesz még alkalmam a Himnusz meghallgatására felnőttvilágversenyen!”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
19 órája

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Dupla Tízes: egyenesen Európa-liga-nyolcaddöntőbe jut a Ferencváros?

Európa-liga
2026.01.29. 11:29

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59

Szoboszlaiék Slotért is játszanak; bravúrpont a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.27. 23:52
Ezek is érdekelhetik