Yaakobishvili Áron Cubarsí és Yamal nyomában; A Fradi is a Paks–Puskásra figyel

L. P. I.L. P. I.
2025.04.18. 23:40

A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

 

Yaakobishvili Áron úgy véli, mindent a La Masiának köszönhet. A Barcelona korosztályos csapatában védő magyar kapus már a felnőttekkel edz, a bajnoki cím és a Király-kupa mellé az ifjúsági BL megnyerésével szeretne triplázni, Ter Stegentől és Szczesnytől rengeteget tanul, mindkét lábával jó, és minél hamarabb követné egykori csapattársait, Cubarsít és Yamalt, hiszen felnőttszinten is szeretne végre bemutatkozni. Borsos László exkluzív interjúja, címlapsztori két oldalon.

Sorsdöntő forduló lehet a húsvéti az OTP Bank Ligában. Fent és lent három, illetve öt csapat számára életbe vágó, hogy miként végez a hétvégén, ráadásul a Paks–Puskás rangadón Böde Dániel az 500. élvonalbeli mérkőzésére készül. Fordulóbeharangozó három oldalon.

Carlo Ancelottinak napokon belül kitelhet az ideje Madridban. Kamler János írása a Király-kupa-döntőt jelöli meg megbízható spanyol lapértesülésekre hivatkozva időpontként: ha a Barcával szemben alulmarad a BL-ből címvédőként már a negyeddöntőben búcsúzó Real, alighanem elköszön az olasz mestertől a klub…

Sűrű napok kézilabdában. A Veszprém és a Szeged újabb, ezúttal NB I-es összecsapásáról, a Győr és a Fradi BL-negyeddöntőjéről és a 70 éves korábbi klasszis beállóról, Angyal Éváról két oldalon.

És ha szombat, akkor Képes Sport 12 oldalon. Az újonc ETO FC Győrrel csodás tavaszt produkáló felvidéki mesterrel, Borbély Balázzsal, a George Foreman-sorozat utolsó epizódjával, a 70 éves Regőczy Krisztinával, az NHL-rekorder Alekszandr Ovecskinnel és Itália újabb magyar futballtitkaival.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
1 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45