Kuczora Csenge: Nem éreztem görcsösséget; Pécsi Ármin: A hozzáállásunk megfelelő volt

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.05.05. 23:30

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:


 

 

Az ETO FC Győr elleni hazai bajnoki vereség után az Újpest menesztette Bartosz Grzelak vezetőedzőt. Aki korábban érkezett hétfő reggel a Megyeri úti sajtóbeszélgetésre, az asztalra készített névjegytáblából kitalálhatta: valóban a horvát Damir Krznar veszi át a csapat irányítását. „Semmi kétség, a csapat többre képes, mint amit a tabellán elfoglalt helyezése sugall. A klub ambíciói megegyeznek az enyémmel, szeretem, ha nyomás van rajtam, akkor tudom kihozni a maximumot magamból, ha ki kell mozdulnom a komfortzónámból” – mondta az 52 éves horvát tréner, aki másodedzőként megfordult a Dinamo Zagrebnél, az Al-Naszrnál és az Al-Hilalnál is. Vezetőedzői pályafutását 2020-ban a Dinamo Zagrebnél kezdte, 2021-ben bajnokságot és Horvát Kupát nyert. A zágrábiak után az NK Maribort, majd az NK Celjét irányította, utóbbival 2023–2024-ben megnyerte a szlovén bajnokságot.

Öt góllal vette ki részét az Ikast 34–32-es legyőzéséből Kuczora Csenge a női kézilabda Európa-liga döntőjében. A Thüringer HC magyar válogatott balátlövője lapunknak elmondta: „Felejthetetlen élmény a négyes döntő és a győzelem. Úgy mentünk neki a hétvégének, hogy lesz, ami lesz, örömjátékként fogjuk fel. Tényleg így is sikerült, nagyon akartuk a győzelmet, mindent beleadtunk, amit tudtunk és ez meghozta a gyümölcsét. Egyáltalán nem éreztem görcsösséget a csapaton, talán a Dijon elleni elődöntő előtt volt bennünk egy kis izgalom, a finálé előtt már egyáltalán nem tapasztaltam ilyet. Bizonyára ez is szerepet játszott, hogy ennyire jól ment.” A német bajnokság rájátszásában még fontos mérkőzések várnak Kuczoráékra, az elődöntőben a címvédő Ludwigsburggal találkoznak.

Továbbra is versenyben van a bajnoki címért a Puskás Akadémia, a Ferencváros otthonában elért 1–1-es döntetlenhez kellettek Pécsi Ármin mentései. A felcsútiak 20 éves lapunknak azt mondta: „Nagyjából olyan meccsre számítottam, mint amilyen lett belőle, a hozzáállásunk megfelelő volt, ebből lehet erőt meríteni a hajrára. Ha egy megpattanó lövés után szerzett góllal idegenben nyerünk, az talán szerencsés siker lett volna, és bár a Ferencváros a második játékrészben a cseréknek is köszönhetően nagyon támadó felfogásban futballozott, reálisnak érzem a döntetlent. Közeledik az idény vége, nincs miért tartalékolni, talán sikerül még egy lapáttal rátenni, megpróbáljuk a ránk váró három nehéz meccset a lehető legjobban megoldani.”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
14 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
2025.09.12. 23:40

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 20:57

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34
Ezek is érdekelhetik