Szőke Alex: Nem értem el még a csúcsig!; száz éve engedtek be először külföldieket a French Openre

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.05.18. 23:59

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:
 

 

Öt évvel ezelőtt, a Covid-járvány alatt bevezetett korlátozások miatt elhúzódó NB I-es labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában, június végén fogadta a Debrecen a Paksot. Akkor a helyzet egyértelmű volt, csak az egyik csapat maradhatott az első osztályban, és az 1–1-es döntetlen azt jelentette, hogy a hétszeres bajnok DVSC zuhant az NB II-be. Most viszont a vendég paksi együttes egy ponttal biztossá tehette a harmadik helyét, ahogy a debreceniek minimális célja is a döntetlen volt, mert azzal elkerülhetik, hogy már az utolsó forduló előtt búcsúzzanak az első osztálytól, s az utolsó fordulóban, a székesfehérvári ki-ki meccsen még kivívhatják a bennmaradást. A vendégek játékán nyomot hagyott a hosszabbításos, tizenegyespárbajban eldőlő Mol Magyar Kupa-döntő, majd az azt követő ünneplés, de az egy pontot így is begyűjtötték, így a kupa után a bajnokságot is éremmel zárják.

Először 1925-ben, azaz éppen száz éve engedték be a büszke franciák a külföldieket a párizsi salakra, ekkortól lett a versenyük French Open, azaz nyílt francia bajnokság. Mind az öt szám a rendezőé lett, olyan korszakos legendák nyertek, mint a „Krokodil”, René Lacoste (ma már nem annyira a pályán, sokkal inkább a sportruházatban betöltött szerepe miatt ismert) vagy Suzanne Lenglen, akinek a nevét a mai Roland Garros második legnagyobb, befedhető 10 ezres stadionja viseli. A verseny egyébként 1891 óta íródó történetében egészen 1933-ig kellett várni az első külföldi győztesre, ekkor az ausztrál Jack Crawford legyőzte a már ötszörös bajnok Henri Cochet-t. Mi, magyarok először 1947-ben ünnepelhettünk győzelmet Párizsban, amikor Asbóth József utasította maga mögé a mezőnyt (8:6, 7:5, 6:4-re verte meg a döntőben az amerikai Eric Sturgesst).

Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász szinte tökéletes játékkal lelépte a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely együttesét a férfi kosárlabda-bajnoki döntő első mérkőzésén, és elvette riválisa pályaelőnyét. A Tisza-partiak egyik legjobbja Lukács Norbert volt, aki ötből öt triplát értékesített.  „Úgy emlékszem, még nem volt olyan meccsem, amikor ennyiszer betaláltam hármasból hiba nélkül – mondta a szolnoki magasbedobó.  – A meccs előtt is az volt a célunk, hogy bátran dobjuk el a triplákat és minél több kosarat szerezzünk távolról, ennek szellemében vállalkoztam, és nagyon örülök, hogy bementek a dobásaim.” A válogatott játékos szerényen visszautasította, hogy hősként ünnepeljék, mert szerinte még sehol sem tartanak, kell még két meccset nyerniük, hogy bajnokok legyenek, persze nagyon örül, hogy így kezdték a finálét.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
1 órája

A Puskást legyőző ETO telel az élen; Két magyarral győzött a Liverpool, de Szoboszlai kihagyja a következő meccset

E-újság
2025.12.20. 23:50

Karácsonykor is a legizgalmasabb sportpillanatokkal készül a közmédia

Egyéb egyéni
2025.12.20. 13:36

MLSZ-elemzés: hét éve javuló tendenciát mutat az NB I; Kós Hubert: Van esélyem akár még nagyobb eredmények elérésére

E-újság
2025.12.19. 23:45

Dárdai Pál újra a magyar futballban: az Újpest FC sportigazgatója lett; Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

E-újság
2025.12.18. 23:56

NS-karácsony: tudósítói ebéd és ünnepi vacsora

Egyéb egyéni
2025.12.18. 09:09

Thomas Bach: Önöknél otthon érzem magam; Az ETO FC elleni rangadóval zárja az őszi szezont a Puskás Akadémia

E-újság
2025.12.17. 23:59

Dembélé újabb koronája; Valter Attila magasabb polcon

E-újság
2025.12.16. 23:50
Ezek is érdekelhetik