UEFA-kupa-döntő: 40 éves a Videoton sikere; Majoross Gergely: A következő vb-re még felkészültebbek leszünk

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.05.21. 23:49

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

 

A férfi jégkorong-válogatott történelmi bennmaradása után Majoross Gergely szövetségi kapitány értékelte a herningi napokat lapunknak. A szakember elmondta: „Nagyon tanulságos torna volt, egyre jobban látjuk azt, miben kell leginkább előrelépni, és melyek játékrendszerünk azon elemei, amelyek a legmagasabb szinten is alkalmazhatóak.” Majoross leginkább a kazahok elleni teljesítményre büszke, „de csak nagyon kicsivel volt jobb az a meccs, mint a Norvégia elleni. Az ázsiaiakkal szinte ideális körülmények között játszottunk, két párharc után pihentünk egy napot, aztán csaptunk össze velük. Kevés hibával, kreatívan hokiztunk, és nyertünk egy KHL-játékosokkal teletűzdelt csapat ellen. A norvég meccsen inkább a szívünk vitt előre, de legalább annyira büszkék lehetünk rá, mint a kazahok ellenire.”

„Óriási megkönnyebbülést érzek. Leginkább annak örülök, hogy örömet szereztünk mindazoknak, akik bíztak bennem” – ezt mondta lapunknak Szabó István, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője, akinek az irányításával a csapat háromszor nyert, kétszer végzett döntetlenre, és egyszer szenvedett vereséget, így a Szpari az élvonalban maradt. A tréner a 11. helyen vette át a csapatot, amely kétpontos hátránnyal követte a már benn maradó pozícióban álló DVSC-t, jelenleg pedig a nyolcadik.

„Megtisztelő érzés, hogy meghívót kaptam a válogatottba – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére a Dunaszerdahelytől kölcsönben nevelőegyesületében, az ETO FC Győrben tavasszal kiemelkedően futballozó Vitális Milán. – Titkon reménykedtem benne, hogy a csapat és a jó szereplésem hatására ez is sikerül, és ez most hatalmas örömmel tölt el. Hallottam róla, hogy hosszú idő után én lehetek az első győri játékos a válogatottban, ez nagy szó, és ha már annyiszor pályára léphetek, mint Priskin Tamás, már elégedett leszek. Nincsenek kulisszatitkok, a kerethirdetés reggelén értesültem arról, hogy meghívót kapok, de hivatalosan én is a televízió előtt ülve bizonyosodtam meg róla.”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
10 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
2025.09.12. 23:40

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Marco Rossi optimizmusát a támadók jó formája erősítheti; Máté Csaba: Amióta megérkeztünk, nem kaptunk ki a bajnokságban

E-újság
2025.09.04. 23:56

Keresztes Krisztián barátkozik a skót akcentussal; Yohan Croizet sok ismerőssel találkozik Diósgyőrben

E-újság
2025.09.03. 23:06
Ezek is érdekelhetik