Marco Rossinak mindenkire szüksége lesz; Csikós Zsóka: Még fel kell dolgoznom, hogy három aranyat nyertem

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.06.25. 00:58

 A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBÓL AJÁNLJUK: 

 

Marco Rossinak az ősszel ahhoz, hogy a magyar labdarúgó-válogatottnak legyen alkalma 1986 után az újabb világbajnoki részvételére. Bár a szövetségi kapitány az elmúlt időszak eredményei és játéka alapján nem volt túl derűlátó az esélyeket illetően, afelől nem lehet kétségünk, hogy ő és a csapat mindent megtesznek legalább Írország és Örményország megelőzéséért, egyben a pótselejtező kiharcolásáért a csoportban, ha már Portugália annyira távoli célpontnak tűnik. Számos olyan játékos kimaradt a keretből, aki formajavulással szeptemberben is a csapat segítségére lehetne. Mivel a formajavuláshoz sok esetben klubváltás is szükséges lehet, így kigyűjtöttük, hogy a magyar játékosok közül kinek van szüksége új impulzusokra. 

Centerrel erősítette meg keretét a Nyíregyháza Spartacus futballcsapata, amely megszerezte Bright Edomwonyi játékjogát. Hogy a DVTK-t nagy érvágás érte (s ezzel együtt a Szpari nagy üzletet köthetett), arra bizonyíték, hogy a 30 éves nigériai labdarúgó az előző két idényben az élen végzett a Diósgyőr házi góllövőlistáján. A 2023–2024-es évadban nyolc gólig és három gólpasszig, míg a 2024–2025-ösben hét gólig és hat gólpasszig jutott 30-30 bajnoki alatt, emellett négy Mol Magyar Kupa-mérkőzésen is szerzett két gólt. „Lejárt a szerződésem, a DVTK-val lassan haladtak az egyeztetések, a Nyíregyháza viszont nagyon szerette volna, ha náluk folytatom” – indokolta meg döntését lapunknak Bright Edomwonyi.

Úgy vágott neki az évnek, hogy a csengtui világjátékokon indul maratoni kajak-kenuban. Ez nem jött össze Csikós Zsókának, viszont 500 és 1000 egyesben is megnyerte a hazai gyorsasági válogatót, majd nem kis meglepetésre három aranyérmet szerzett a racicei Európa-bajnokságon. A szolnoki versenyző lapunknak elmondta, 500 és 5000 méter megnyerését követően mindössze négy órát sikerült aludnia. „Azóta sem megy sokkal jobban, gondolkodom, kattogok. Azért fel kell dolgozni, hogy három aranyérmet nyertem, mert erre nem számítottam. Nagyon furcsa, hogy hirtelen ekkora felhajtás van körülöttem. Jólesik és most belefér, mert ezen a héten pihenek, nincsenek edzéseim, de ha lennének, akkor nehezen tudnám megoldani a helyzetet.”

Még nem tudni, 121 élvonalbeli mérkőzéssel a háta mögött hol folytatja pályafutását Kocsis Gergő, aki elköszönt Debrecentől. A 31 éves védő, védekező középpályás a legutóbbi idényt még az MTK Budapest futballcsapatában kezdte, de három bajnoki mérkőzést követően, tavaly augusztus végén Debrecenbe igazolt. A Lokiban 17 mérkőzésen lépett pályára. „Az utolsó meccs után a vezetőedző, Nestor El Maestro megköszönte a játékomat, után biztosra vettem, hogy kapok ajánlatot a Lokitól , ám több társamhoz hasonlóan engem sem keresett senki. Nem tudom, sikerült volna-e megállapodni, ha szerződést kínálnak nekem, ám így, hogy senki sem szólt hozzám, biztosan távoznom kell.”

Az immár argentin vezetők által irányított ZTE FC-nél a portugál Nuno Campos veszi át a csapat irányítását. A szakember sok évig dolgozott pályaedzőként a jelenleg az Olympique Lyont irányító Paulo Fonseca mellett, többek között olyan kluboknál, mint a portugál Porto, Pacos Ferreira, Braga, az ukrán Sahtar Doneck és az olasz AS Roma, míg a mexikói Tolucánál a most éppen a klub-vb-n a Botafogót irányító Renato Paiva munkáját segítette. Rövid ideig vezetőedzőként irányította a portugál Santa Clarát és a Tondelát, legutóbb pedig a brazil Flamengo U20-as együttesét vezette. A különböző országok nemzeti bajnokságaiban több mint 450 meccsen dolgozott, segédedzőként a Bajnokok Ligájában 22, míg az Európa-ligában 49 mérkőzésen ült a kispadon. 

Osváth Attila később kezdte meg a felkészülést a Paksi FC-vel a 2025–2026-os bajnoki esztendőre. Az előző idényt bronzérmesként befejező, a Mol Magyar Kupa-döntőjében a Ferencvárost 1–1 után tizenegyesekkel legyőző együttes labdarúgói június 16-án találkoztak újra az öltözőben, Bognár György vezetőedző aznap vezényelt nekik először edzést, ugyanakkor a 30 esztendős szélső csak hétfőn kapcsolódott be a munkába. Nem sérülés vagy betegség miatt csatlakozott később a társakhoz, hanem mert a szövetségi kapitány, Marco Rossi számított rá a válogatott Svédország és Azerbajdzsán elleni felkészülési találkozóján. „Minden szempontból nagy szükség volt a pihenésre, sikerült feltöltődnöm. Hétfőn aztán edzésre jelentkeztem, és mivel nemsokára jön a CFR elleni hazai Európa-liga mérkőzés, a lehető legjobb állapotba kell kerülnöm”     – mondta lapunknak.

Mindenképpen szeretett volna eljönni a ZTE-től Sajbán Máté, noha az előző két idényben 65 mérkőzésen 11 gólt szerzett és négy gólpasszt adott. „Még lett volna egy opciós évem Zalaegerszegen, a klubon múlt, hogy él-e vele, de mivel május harmincegyedikéig nem hívta le, tudtam, hogy a nyáron szabadon igazolható leszek”     – mondta lapunknak Sajbán Máté. A 29 éves futballista – aki a kapusposztot leszámítva szinte már minden pozícióban feltűnt pályafutása során – Diósgyőrbe igazolt; a borsodiak elsősorban a támadó harmadban számítanak rá. „A Diósgyőr volt az, amely a leginkább akart engem, Kovács Zoltán sportigazgató és Vladimir Radenkovics vezetőedző is a csapatban szeretett volna tudni, nekem pedig nagyon szimpatikus volt, amit felvázoltak” – mondta lapunknak.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

 

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
19 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
2025.09.12. 23:40

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05
Ezek is érdekelhetik