Csúcstalálkozó a Premier League-ben; Guzi Blanka ezüstérmes

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.08.31. 00:37

    

A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBÓL AJÁNLJUK:

 

Az idény egyik legfontosabb mérkőzésére készül a Premier League-ben a bajnoki címvédő Liverpool FC, amely ha minden jól megy, két magyar válogatott játékossal fogadja a trónkövetelő Arsenalt vasárnap. Szoboszlai Dominiknak és Kerkez Milosnak is volt már pazar meccse az „ágyúsok” ellen.     Szoboszlai még nem kapott ki a londoniaktól, igaz, győztes meccsen sem szerepelt, Kerkez ellenben egy vereség mellett kétszer is győztesként hagyta el a pályát, ráadásul ő a PL-ben kiscsapatnak számító AFC Bournemoutht erősítette akkoriban. Arne Slot a hazaiak menedzsere azt mondta: „Meglepne, ha pontrekorddal végezne a leendő bajnok, valamint az is, ha bárki eljutna száz pontig, mert erős és kiegyensúlyozott a bajnokság. Néhány pontot veszítve is versenyképes maradhat egy csapat.”

A Ferencvárosban nevelkedő Varga Ádám a fővárosiak kölcsönjátékosaként a Debrecen sikeréért harcol, vasárnap pedig korábbi csapattársai ellen lép pályára a Nagyerdei Stadionban. A kapus az FTC-vel két bajnoki címet és egy kupát nyert. „Furcsa lesz korábbi társaim ellen pályára lépni, jóllehet a Kecskemét színeiben ezt már átéltem, akkor is félre tudtam tenni az érzéseimet, s csak arra figyeltem, hogy segítsek a csapatomnak. Akkor jól sikerült, most is erre készülök” – mondta lapunknak. Varga hozzátette, nézte az FTC BL-visszavágóját, szurkolt a Ferencvárosnak, „hiszen a magyar futballnak jót tett volna, ha bejut a Bajnokok Ligájába. Ők nem tudtak egész héten ránk készülni, mi viszont a teljes heti munkát ennek a meccsnek szenteltük.”

Utolsó mérkőzését játszotta a ZTE színeiben Dénes Vilmos. A zalaiak támadója vasárnap Belgiumba utazik, orvosi vizsgálaton vesz részt, majd aláírja szerződését a másodosztályú KV Kortrijknál. Az U21-es válogatottba ismét meghívott futballista tavaly nyáron érkezett Zalaegerszegre az NB II-es BFC-Siófoktól, berobbant az élvonalba, első NB I-es idénye kiválóan sikerült: góljai és gólpasszai mellett lendületes, bátor játékával rögtön a ZTE legjobbjai közé emelkedett. Nem véletlen, hogy egyetlen egerszegi évad után több csapat érdeklődött iránta, a hírek szerint a KV Kortrijk mellett a Ferencváros, az Újpest és a skót Aberdeen is szívesen szerződtette volna.

A magyar férfi tornasport egyik sikerkorszakának legismertebb képviselőjévé vált az 1980-as évek második felében Borkai Zsolt, aki a szöuli lólengésaranya mellett világ- és Európa-bajnoki címet is szerzett, és nem csupán ezen a szeren nyújtott maradandót. A MOB korábbi elnökét, Győr volt polgármesterét személyesen is megkerestük 60. születésnapja alkalmából, de nem kívánt nyilatkozni.    Borkai Zsoltot kétszer, 1987-ben és 1988-ban az év magyar tornászának választották, bekerült a Magyar Tornasport Halhatatlanjai közé, vagyis tornászként mindent elért, amit sportoló elérhet, ugyanakkor sokak szerint politikusként és sportvezetőként a ki nem aknázott lehetőségek embere maradt.

Vasárnap tölti be nyolcvanadik évét az egykori kajakos klasszis, Pfeffer Anna, aki 1966 és 1976 között kilencszer ünnepelhetett magyar bajnoki címet, három olimpián szerepelt, 1968-ban Mexikóvárosban és 1976-ban Montrealban K–2 500 méteren ezüstérmet szerzett, az 1972-es müncheni játékokon K–1 500 méteren a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Világbajnok, vb-ezüst- és kétszeres -bronzérmes. Eredményességében nagy szerepet játszott sajátos technikája, amelyet példaképétől, Hesz Mihálytól igyekezett ellesni: kevésbé az erőn, inkább a lendületességen alapult. A 1990-es évek elején Ausztriába költözött családjával, napjainkban is Burgenlandban él.

Amiként tavasszal, ezúttal is a Diósgyőr elleni meccsen tért vissza sérüléséből Farkas Bendegúz, de a nyíregyházi labdarúgót már kizárólag a soron következő, győri bajnoki foglalkoztatja. „Az idén nyáron újra visszatértem Nyíregyházára, és mindent megteszek azért, hogy ez is eredményes évad legyen a Szpariban nekem és a csapatnak is” – mondta megkeresésünkre Farkas, aki már negyedik éve szerepel a Nyíregyházában a Puskás Akadémia kölcsönjátékosaként. A DVTK-tól elszenvedett 4–1-es vereség kapcsán elmondta: „Az öltöző zárt ajtaja mögött megbeszéltük a Diósgyőr elleni mérkőzés tanulságait, tisztáztuk, melyek azok a hibák, amelyeket nem lehet újra elkövetnünk.”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL! 

 

 

 

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
18 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
2025.09.12. 23:40

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05
Ezek is érdekelhetik