Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

Ő. B. P.Ő. B. P.
Vágólapra másolva!
2025.08.17. 00:21

A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

 

Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén. A centenáriumi ünnepségen a sportág klasszikusaival találkozhattak az érdeklődők, nagy pofonok csattantak a ringben, közelgő vb-re készülők sportolók pedig lették az esküt.

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a BL főtáblájáért küzdő Ferencvárost. A Puskás Akadémia az Üllői úton Lukács Dániel két góljával nyert, a zöld-fehérek elveszítették veretlenségüket. Hornyák Zsolt, a vendégek vezetőedzője többek között ezt mondta a győzelem után: „Kitűnő csapat volt az ellenfelünk és ragyogóan játszottunk. Robbie Keane szerint tilos csüggedni, készülnek a keddi mérkőzésre”.

A válogatott pólós, Angyal Dániel a Marseille-ből az Olympiakoszhoz szerződött. Az NS-nek adott interjújában arról is beszélt: „Merek nagyot álmodni, érmet mindenképpen szeretnénk nyerni a Bajnokok Ligájában, keményen dolgozunk, hogy az minél fényesebb legyen”. Döntésében sokat számított, hogy Zalánki Gergővel játszhat egy csapatban.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
8 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
8 órája

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
19 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35
Ezek is érdekelhetik