Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.12.26. 23:17

A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

 

Évek óta az élvonal legjobb kapusai között tartják számon Szappanos Pétert, aki a Nemzeti Sport osztályzatai alapján a legjobb átlaggal büszkélkedhet a 2025–2026-os idény eddigi tizennyolc fordulója után. A harmincöt esztendős labdarúgó nemcsak saját posztján, a kapusok között végzett az első helyen lapunk osztályzatai nyomán, hanem a teljes NB I-es mezőnyt maga mögé utasította az ősszel. A nyáron sokáig nem lehetett tudni, hol folytatja pályafutását, hallani lehetett a bajnoki címvédő Ferencváros érdeklődéséről, az őt tavasszal a szaúdi Al-Fatehtől kölcsönvevő Paks meg akarta tartani, ám végül az előző évad ezüstérmeséhez, a Puskás Akadémiához szerződött. Tizenhat találkozót végigvédett, sokszor kiemelkedve a mezőnyből.

Skribek Alen hétgólos a bajnokságban, ennyi gólt korábban még egyetlen NB I-es idényben sem szerzett. Úgy tűnik, élete formájában futballozik, amit nem cáfol a 24 éves támadó sem. „Talán közrejátszik benne a kisfiam születése, másrészt Nuno Campos vezetőedző bizalma. A nyolc hónapos kicsi még nem fogja fel, hogy az apukája mivel is foglalkozik, de a mérkőzéseken extra motivációt ad nekem, azt akarom, hogy mindig büszke legyen rám. Nuno Campos bizalmát pedig igyekszem meghálálni, önfeledten, nyomás nélkül futballozom Zalaegerszegen, élvezem a játékot. Az a fajta felfogás, amit ő képvisel, teljesen új volt itt, Magyarországon, ezért nyilván idő kellett hozzá, hogy minden összeálljon – úgy néz ki, az ősz végére ez meg is történt.”

Képes Sport mellékletünk egyik vendége tizenkét éves koráig élt Kubában, akkor úgy jött Budapestre az édesanyja után, hogy az igen és nem mellett tízig tudott számolni magyarul. Józsefnek sohasem hívták, mindenki csak Pepének szólítja (a tanítványok egy ideje már Pepe bácsinak…) – mindenhol, de leginkább a vívók világában mozog. Persze nem véletlenül: előbb versenyzőként hódította meg a csúcsokat (olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok volt), majd edzőként tolta előre a magyar kardvívás szekerét. Hatvanévesen is tele van energiával, de kell is az erő, hiszen Navarrete József manapság is kirobbanthatatlan a vívótermekből.

A ZTE FC a 17 éves Vörös Barna megszerzését fontolgatja: a középpályás az idényben kilenc NB II-es mérkőzésen lépett pályára a Mezőkövesdben, és ő lett az első 2008-as születésű játékos, aki gólt szerzett a másodosztályban – októberben a Budafok elleni mérkőzést az ő góljával nyerte meg csapata. A Tápiószentmártonról induló, U18-as válogatott fiatal édesapja, a korábbi NB I-es labdarúgó Vörös Péter által alapított Kincsem Lovaspark SE-ben nevelkedett, mellette futsalozott, majd 2025 telén a horvát élvonalbeli NK Istrához szerződött. Mezőkövesden felfigyeltek a tehetségére, július óta a csapattal készült, az elhúzódó papírmunka miatt szeptemberig kellett várnia a bemutatkozásra – amióta nincs akadálya a szerepeltetésének, Csertői Aurél vezetőedzőtől minden mérkőzésen játéklehetőséget kapott, átlagosan egy órát töltött a pályán.

  Sportági évértékelőnket a férfi kézilabdázók 2025-ös esztendejének áttekintésével kezdjük. A válogatott közel állt a bravúrhoz a januári világbajnokságon, de a lehetőség kapujában megtorpant. Pedig a tornán a Chema Rodríguez vezette gárda már rutinosabb, kiegyensúlyozottabb együttesnek számított, és általában úgy is játszott. Klubcsapataink közül a Veszprém nagyon erős kerettel vágott neki az előző idény második felének, de a végső győztes Magdeburg ellen egy hajszállal elbukott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A magyar bajnokságot ugyan megnyerte, de a finálé három meccse megmutatta, hogy közel van a nagy rivális Szeged, amely ráadásul a Magyar Kupát szoros végjáték, de végig biztos vezetés után el is hódította.

Sűrű napjai vannak mostanában Marián Slukának, akit 2008 nyarán a ZTE légiósaként ismerhettek meg a magyar szurkolók. A 46 esztendős sportembernek – aki nem mellesleg a 2009–2010-es idény végén a Nemzeti Sport osztályzatai alapján bekerült az év csapatába – novemberben két álma is teljesült: elvégezte a pro licences tanfolyamot, valamint megkapta a magyar állampolgárságot. Az év végéhez közeledve úgy tűnt, az egyik NB II-es klubnál lesz vezetőedző, ám hiába egyezett meg mindenben a tulajdonossal, nem tudta elvállalni a feladatot, mert Muraszombatban nem sikerült felbontania élő szerződését. Lapunknak arról is beszélt, belefér-e még az életébe a játék a Zala vármegyei másodosztályban szereplő Bödében.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
2025.12.25. 10:54

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
2025.12.23. 23:26

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
2025.12.22. 23:36

Változás: az ünnepi televízióműsort a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják

Egyéb egyéni
2025.12.22. 18:58

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2025.12.21. 23:25

A Puskást legyőző ETO telel az élen; Két magyarral győzött a Liverpool, de Szoboszlai kihagyja a következő meccset

E-újság
2025.12.20. 23:50

Karácsonykor is a legizgalmasabb sportpillanatokkal készül a közmédia

Egyéb egyéni
2025.12.20. 13:36

MLSZ-elemzés: hét éve javuló tendenciát mutat az NB I; Kós Hubert: Van esélyem akár még nagyobb eredmények elérésére

E-újság
2025.12.19. 23:45
Ezek is érdekelhetik