Thomas Bach: Önöknél otthon érzem magam; Az ETO FC elleni rangadóval zárja az őszi szezont a Puskás Akadémia

S. T. J.S. T. J.
2025.12.17. 23:59

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

 

„Önöknél otthon érzem magam. Mindig is szerettem Magyarországon lenni, és mindig csodáltam a magyar sportot, természetesen a magyar kultúrát is. Most pedig, hogy már nem vagyok NOB-elnök, akár évente kétszer is el tudok jönni… A következő utazás már most tervben van, és kétszer aláhúzva ott virít a naptáromban. Úgy gondolom, májusban újra itt leszek Budapesten a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjén. Ha ezt tudom tartani, akkor ez egy jó ritmus – nagyjából öthavonta egyszer visszatérek az önök csodás fővárosába” – többek között erről is beszélt a lapunknak adott interjúban Thomas Bach. A NOB korábbi elnöke élesen elítélte az Enhanced Gamest, az úgynevezett doppingszabad játékokat, szerinte „ez az elképzelés etikailag elfogadhatatlan”.

Az NB I-ben első helyezett ETO FC elleni rangadóval zárja az őszi szezont a Puskás Akadémia. Szappanos Péter, a felcsútiak kapusa szerint „a Győr taktikailag az egyik legjobban felkészült csapat, ráadásul jó formában van, biztos vagyok benne, hogy szoros meccs lesz”. A 35 éves, kétszeres válogatott a klubváltásáról azt mondta, „viszonylag gyorsan sikerült beilleszkednem. Az életkoromból és a személyiségemből fakadóan is könnyen veszem ezeket az akadályokat, a Puskás Akadémia öltözőjében is hamar megtaláltam a helyemet. Élvezem a közös munkát a kapusedzőnkkel, Balajcza Szabolccsal, és talán mondhatom, az ősszel voltak kifejezetten jó mérkőzéseim is, talán hozzá tudtam tenni a csapat teljesítményéhez.”

Kieső helyről várja a bajnokság folytatását a dunaújvárosi női kézicsapat, amely november elején tett bejelentést arról, hogy nehéz anyagi helyzetbe került. Az ünnepek előtt a város átmeneti segítséget nyújtott, hosszabb távon viszont visszafogja a támogatást. Eleve átalakított kerettel és új vezetőedzővel vágott neki az idénynek a csapat, s az első bajnoki győzelem még várat magára. Zubai Gábor irányításával az eddigi nyolc élvonali meccsén két pontot szerzett az együttes, a budaörsiekkel és a mosonmagyaróváriakkal egyaránt döntetlent ért el. A folytatás sem lesz könnyű, hiszen hat játékos már elköszönt, s a hírek szerint a távozásoknak ezzel nincs vége, a brazilokkal világbajnokságon járt Kelly Rosa és a többi légiós sem tér vissza a szünet után.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
21 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Óriási hiba döntött a végén, az Újpest az utolsó negyedórában fordította meg a ZTE elleni bajnokit

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 18:52