A regeneráció szerepe az élsportban; Balogh Norbert a Kisvárdával készül

S. T. J.S. T. J.
2026.01.08. 23:59

A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

 

A profi sportolók testével ma már nemcsak dolgozni kell, hanem szükséges a finomhangolás is. A regenerációnak legalább akkora jelentősége van, mint az edzésnek vagy éppen a táplálkozásnak. Nem egymást követő, hanem egymást szorosan kiegészítő folyamatok, olyan zárt rendszer, amelyben bármelyik elem hiánya azonnal felborítja a szerkezetet. Akár egy háromágú szék, ha az egyik láb rövidebb, azonnal billegni kezd. A legutóbbi nagy ugrás egyértelműen a regeneráció területén történt és történik manapság is. Amit egy évtizede pihenésnek neveztünk, és leginkább ágyban lazításnak, ma percre pontosan megtervezett, mérhető, tudományosan kontrollált folyamat, amit címlapsztorinkban mutatunk be részletesen.

Az élvonalbeli csapatok őszi szereplését értékelő sorozatunkban ez alkalommal a Ferencváros teljesítményét vizsgáljuk. Az FTC szintet lépett az európai kupaporondon, a zöld-fehérek veretlenül zárták az Európa-liga alapszakaszának tavalyi hat mérkőzését (négy győzelem, két döntetlen), ami jelzi, a Ferencváros immár Európában is tényező. A csapat rutinjának, érettségének köszönhetően nemcsak felveszi a versenyt az El-főtáblás együttesekkel, hanem stabilabb futballt tud nyújtani náluk. Bár a bajnokságban becsúszott néhány hazai vereség, az FTC továbbra is az aranyérem első számú várományosa. Kérdés, az idén az első ötben telelő Győr, Paks, Debrecen és Puskás Akadémia közül valamelyik képes lesz-e a végsőkig tartani a lépést a Ferencvárossal.

Már 18 esztendősen bemutatkozott az NB I-ben, és hogy mennyire jól ment neki a futball, jelzi: a 20. születésnapja előtt több mint kétmillió euróért szerződtette az olasz Palermo. Balogh Norbert bajnok lett Cipruson, pályára lépett az angol másodosztályban, az előző idényben aztán parkolópályára került a DAC-nál. Hétfő óta azonban újra az őt korábban már alkalmazó Kisvárda Master Gooddal készül. A 29 éves, kétszeres válogatott csatár lapunknak elmondta: „Debrecen az én városom, ott kezdődött minden. A debreceniek mindent megtesznek, hogy éreztessék velem szeretetüket, amit köszönök, viszont maga a klub már teljesen más kezekben van. A lehetőség Kisvárdán és Révész Attilánál adódott, nem a DVSC-nél – a Lokinak a legjobbakat kívánom az idényre.”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
33 perce

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
9 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45

Elek Gábor: Félek, nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt; Álmodozások kora a Kl-csapatainknál

E-újság
2026.08.05. 23:55

Nagy Ádám: Nem akarom a főnököt játszani; Balogh Gábor 50 éves

E-újság
2026.08.04. 23:40